Volt valami különleges ebben az októberben. Arcunkat a napfény felé fordítottuk, mely oly gyöngéd volt e hetekben, mint egy öregedő férfi érzése, mellyel egykori vetélytársaira és szerelmeseire gondol. Senki nem akart semmit. Az erdőnek olyan szaga volt, mint egy régi, nemes fából faragott ruhásszekrénynek. A tisztásra néha kilépett egy őz vagy egy öregedő moziszínésznő. Soha nem éltem ilyen választékosan: az október sugártörésének oldalában lebegtünk, csak nem jambusokban szóltunk a pincérhez. A világ elegáns volt és illatos. Erre az októberre emlékezem most. Soha többé nem éltem meg ilyen finom októbert. Magamra öltöm puha anyagát, mint valamilyen átmeneti konfekcióöltönyt. Várakozás nélkül szemlélem a táj tárlatát s közönyösen, járok színes és kopott díszletei között.