Az emberek általában megsértődnek, ha túlságosan udvariasak vagyunk velük szemben. Az európai és amerikai emberekről beszélek. Csak a kínaiak tudják elviselni a föltétlen, a maradéktalan, a végzetes udvariasságot, mely már átitatta testük és lelkük egész szövetét, egy az élettel, a bélmosók és a hercegek számára is. Ez az udvariasság, mely egyértelmű a nap életformájával, az emberi együttélés legfelsőbb megnyilatkozási formája. De a mi udvariasságunk teljesen felületes. A franciának csak az irodalma és a hadüzenete udvarias: az ebédlője, az üzlete és a szalonja már nem az. Nem elég azt mondani: „pardon”, ha lábára lépünk valakinek. Így is kell érezni: „Pardon” – s ez már sokkal nehezebb. Korunk az emberiség egyik legudvariatlanabb kora. A középkor hóhéra még letérdelt az áldozat elé és bocsánatot kért, mert kénytelen levágni a nyakát: s Marie Antoinett még azt mondta Sansonnak a vérpadon: „Pardon”. De most már sem a hóhér, sem az áldozat nem kérnek többé egymástól bocsánatot. Ez felette szomorú.