Szoboszlai elmondta, mit vár el a szurkolóktól
2025-09-04 - 10:13:38

Megkezdi a világbajnoki selejtezőt a magyar válogatott, szombaton idegenben Írországgal játszik. A meccs előtt a csapatkapitány Szoboszlai Dominik nyilatkozott. Remek formában érkezett meg a válogatotthoz Szoboszlai Dominik, hétvégén az Arsenal ellen győztes gólt szerzett, a kiváló teljesítményének köszönhetően pedig a forduló játékosának is megválasztották. A szombati írek elleni idegenbeli és a keddi Portugália elleni hazai meccs előtt nyilatkozott a válogatott játékosa, többek között azt is elmondta, mit vár a csapat a szurkolóktól: „Bízzanak bennünk! Legyenek mögöttünk! Most tényleg az egész országra szükség van. És biztos lesz olyan is, aki nagyon örülni fog, ha nem sikerül, de ha csak lehet, legyenek mögöttünk. Ha nem sikerül, nem azért nem sikerül, mert mi nem akartuk. Én mindig mindenkinek elmondom: akarni kell. Mindent ki kell tenni a pályára, és lesz szerencsés napod, szerencsétlen napod, de ha az elejétől a végéig küzdesz, akkor senkinek egy szava nem lehet. Mert mindent megtettél. És amit az előbb is mondtam: csapatként is mindent meg kell tenni. Védekezni kell, ütközni kell, ezt senki más nem fogja helyettünk megtenni. Aztán majd jön Sala és olyan extrát csinál, amiből gólt tudunk szerezni, vagy jön egy szabadrúgás, vagy jön egy szöglet. Minél többet küzdesz, annál többször áll melléd a szerencse. Így tudunk előrejutni. Mindig is így működött”– mondta az M4 Sportnak Szoboszlai.



További cikkek a témakörből
Gyászol a divatvilág
2025-09-05 - 08:57:41

Debreceni Egyetem tanévnyitó
2025-09-08 - 09:22:49

yoUDay: a gyökerektől a végtelenbe
2025-09-03 - 16:55:15

Új köntösben a Debreceni Egyetem színházterme
2025-09-03 - 16:54:17


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu