Elhunyt Mohaman, a Happy Gang egyik alapítója
2017-03-06 - 06:25:59

A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében.

Elhunyt Meggyes Roland "Mohaman", a Happy Gang együttes egyik alapító tagja - közölte vasárnap egy családtagja az MTI-vel.    A 45 éves zenészt szombaton éjjel érte a halál szívelégtelenség következtében - mondta el nevelőapja, Maruzsi László.    A Mohaman művésznéven ismert rapper, előadóművészt az 1990-es évek elején a Happy Gang együttes tagjaként ismerte meg a közönség. Az együttes honlapja szerint 1994-ben jelent meg első albumuk Zimme-zumm címmel. A második album a Boojaka, ezt 1995-ben követte. 1996 májusában telt házas koncertet adtak a Petőfi Csarnokban, majd a Bravo újság közönségszavazatai alapján megválasztották őket az év legnépszerűbb zenekarának. Ugyanebben az évben jelent meg harmadik albumuk Dauer címmel. 1997 áprilisában felléptek a Total Dance Fesztiválon és megjelent negyedik lemezük, a Freestyle.   Legismertebb számaik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, Lógatom a lábam, Minő guminő, Lopják a Dzsekimet, Szentkarácsony.    A csapat 1999-es feloszlása után Meggyes Roland szólókarrierbe kezdett, és a 2000-es évek elején több önálló lemeze jelent meg.



További cikkek a témakörből
A vízen lebegő sétaút vonzotta a legtöbb látogatót 2016-ban
2017-04-02 - 11:04:39
Az észak-olaszországi Iseó-tó vizén lebegő 4,5 kilométeres ideiglenes pontonhídon tavaly nyáron fennállása 16 napja alatt 1,2 millió látogató ment végig, hogy élvezhesse \"a vízen járást\".
Már nem lehet Dobostorta, ami nem az
2017-04-16 - 08:08:17
Csak akkor használhatja egy cukrászda az adott megnevezést, ha betartja az összetevőkre és az elkészítésre vonatkozó előírásokat.
Szobrot állíttat Dianának Vilmos és Harry herceg
2017-01-29 - 09:03:35
Vilmos és Harry közös nyilatkozata szerint édesanyjuk halálának huszadik évfordulója megfelelő alkalmat nyújt arra, hogy szobor állításával emlékezzenek meg arról a pozitív hatásról, amelyet a néhai hercegnő élete és tevékenysége gyakorolt Nagy-Britanniára és az egész világra.
A hóvirág lett az év vadvirága
2017-01-29 - 08:31:51
A 2017-es év vadvirága címre három virág közül lehetett választani: a turbánliliom, a mocsári gólyahír és a hóvirág. Közülük a hóvirág került ki győztesen.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu