A hőségre vonatkozó túlélési tanácsokat fogalmazott meg az ANTSZ
2015-06-12 - 11:28:05

A vízpartra érdemes sátrat és napernyőt is vinni, hiszen nem biztos, hogy találunk árnyékot...

Túlélési tanácsokat adott közre az ÁNTSZ a hőségriadóra. A napokban csak helyenként lehetnek frissítő zivatarok, tovább melegszik a levegő, vasárnap akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.Az ÁNTSZ főorvosa, Páldy Anna arra figyelmeztetett, hogy a hétvégi lesz idén az első hőhullám, amely nagyon megviseli a szervezetet. Mindenkire veszélyes, de leginkább az idősek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, a cukorbetegek és a kisgyermekek esetében jelent kockázatot.Az ÁNTSZ főorvosa azt mondta, a védekezés két legfontosabb eleme a szervezet hűtése és folyadékpótlása.  Aki teheti, legyen minél többet hűvös helyen, nappalra sötétítsük, éjszakára hűtsük a lakást, ha tiszta, használjuk a klímát is, a strandolók pedig, főleg a kisgyermekek, 11 és 15 óra között lehetőleg tartózkodjanak árnyékban.  A vízpartra érdemes sátrat és napernyőt is vinni, hiszen nem biztos, hogy találunk árnyékot. A szakember felhívta a figyelmet a nagy mennyiségű folyadékfogyasztásra is, a napi 1,5-2 liter mellett legalább még egyszer ennyire lehet szükség. Víz mindig legyen nálunk, de ne fogyasszunk magas cukor- és koffeintartalmú italokat, és bánjunk nagyon mértékletesen az alkohollal is, hogy elkerülhessük a meleggel járó problémákat: az ájulásos rosszullétet, a napszúrást, a hőgutát vagy a már meglévő betegségek intenzívebbé válását.  A bárki által igénybe vehető légkondicionált helyiségek listája elérhető a fővárosi és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok weboldalán.



További cikkek a témakörből
Fogadni lehet az új James Bond-ra
2015-06-17 - 09:33:52
Jelenleg a legesélyesebb egy vörös hajú brit színész, Damien Lewis
Elhunyt a Titanic Oscar-díjas alkotója, James Horner
2015-06-23 - 10:15:40
Egyelőre ismeretlen okokból, tegnap zuhant le kisrepülőgépével a zeneszerző
Érdemes jó napszemüveget választani
2015-06-11 - 11:21:33
A legmegfelelőbb védelmet jelenti szemünknek
Bankkártya méretű, olcsó mobilok jönnek Magyarországra
2015-06-10 - 16:06:38
Olyan vékony és könnyű, hogy a bankkártyák mellett elfér a pénztárcában is. Tartozék a 4 GB-os microSD memória, az akkumulátor kapacitása a gyártó állítása szerint közel hat nap készenléti időre. Mindegyik típus képes zene lejátszására és FM rádió műsorának vételére.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu