A magyar dolgozók nagy részét túlhajtják2015-05-29 - 11:18:32
A felmondás oka gyakran az ebből a helyzetből való menekülés, enélkül ugyanis bekövetkezhet a végállapot, az vitális kimerülés. Ilyenkor a munkavállaló olyan, mint akinek élni sincs ereje. A kiégésben szenvedő embernek először elég egy hétvége a feltöltődésre, később már a hosszabb szabadság sem. Egy felmérés szerint a munkavállalók 86 százaléka kisebb-nagyobb mértékben ki van égve, írja a napi.hu. A dolgozók 39 százalékának enyhe, illetve kezdeti kiégéses tünetei vannak, amelyek még könnyen visszafordíthatóak. További 37 százalékuknál már közepes szintű a kiégés, azaz egyre többször vagy akár tartósan vannak jelen a tünetek, de ezek még csak középsúlyosak. A munkavállalók 10 százaléka van a rizikózónában, ahol már erősen érzékelhető a teljesítmény visszaesése, a kapcsolatok romlása, és többen felmondást fontolgatnak. A kiégés tartós stressz következtében létrejövő fizikai, érzelmi és mentális kimerülés, amely beavatkozás nélkül folyamatosan súlyosbodik. A munkavállalók nagy részének fogalma sincs arról, hogy ki van égve, pedig a tünetek könnyen észrevehetőek – vélik a szakemberek. Ennek jele a türelmetlenség, ingerültség, rugalmatlanság, az emberi kapcsolatok romlása. A kiégésben szenvedő ember egyre közönyösebb a munkájával és másokkal, valamint önmagával szemben, és egyre kevésbé képes kipihenni magát.Először elég a hétvége a feltöltődésre, aztán már csak egy hosszabb szabadság, végül már az sem. A felmondás oka gyakran az ebből a helyzetből való menekülés, enélkül ugyanis bekövetkezhet a végállapot, az vitális kimerülés. Ilyenkor a munkavállaló olyan, mint akinek élni sincs ereje.
| Már a nyaralást sem bírjuk ki okostelefon nélkül 2015-06-01 - 08:40:45A gyerekek 70%-a netezik nyaralás alatt
| | Európa egyik legboldogtalanabb népe vagyunk 2015-06-02 - 16:41:38 Panaszkodunk a személyes kapcsolatainkra, a helyre, ahol lakunk, és az anyagi helyzetünkre is.
| | A szegényeknél többet ül a gyerek a tévé előtt 2015-05-27 - 17:18:16Átlag felett tévéztek azok a gyerekek, akiknek nem volt saját mobiltelefonjuk, illetve olyan eszközük (DVD, videó, videójáték, házimozi, stb.), mely lehetővé tette volna, hogy ne csak a tévécsatornák közül válasszanak.
| | Átadták a Fonogram-díjakat 2015-05-27 - 06:10:25Az év dala a Halott Pénz Valami van a levegőben című felvétele lett
|
|
|