Még szavazhatunk az év halára
2013-12-30 - 09:28:13

Akár a magyar bucó is nyerhet

Célegyenesbe ért "Az év hala" közönségszavazás, amelyen a magyar bucó és a sügér közül kerülhet ki a győztes. A garda hívei már nem reménykedhetnek, a két másik hal ugyanis jelentős előnyre tett szert. Az év halára december 31-ig lehet szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján, ahol folyamatosan nyomon követhető a leadott voksok száma. A haltanitarsasag.hu oldalon a versengők képe mellett a három faj környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről szóló információk is vannak. A sügér gyakori a hazai vizekben. Nem nő nagyra, de húsa a süllőéhez hasonlóan kiváló, emellett horoggal is jól fogható. Éppen ezért sokan ismerik és kedvelik. A magyar bucóról kevesebben tudnak, a hozzáértők azonban nagyra tartják, hiszen fokozottan védett, példányonként 100 ezer forint természetvédelmi értéket képvisel. A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal érdemelte ki Az év hala címet.



További cikkek a témakörből
Megvan az Év Hala!
2014-01-02 - 10:15:20
A magyar bucót választották az év halának
Ismét Bill Gates a leggazdagabb ember a világon
2014-01-02 - 13:29:09
Négy Magyarországot vehetnének abból a pénzből, amivel a világ leggazdagabbjai tavaly NÖVELTÉK a vagyonukat.Soros György idén a 31. lett 23 milliárd dolláros vagyonával.
Görbicz bekerült az All Star-csapatba
2013-12-23 - 09:14:39
Az álomcsapatot a Szerbia-Brazília döntő szünetében hirdették ki
Magyar fotós kapta a National Geographic pályázatának egyik elismerését
2013-12-20 - 14:25:29
Zsirmon Réka magyar természetfotós kapta a National Geographic idei pályázatának egyik elismerését Kócsagtenger című képéért

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu