Mintegy 120 millió forint gyűlt össze a kampányban2013-12-16 - 08:57:13
Sikeresen zárult a Jónak
lenni jó! elnevezésű, novemberben indult jótékonysági kampány: több mint 119
millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára
Sikeresen zárult a Jónak
lenni jó! elnevezésű, novemberben indult jótékonysági kampány: több mint 119
millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára tegnap késő
estig. Karas Monika, a Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság elnöke úgy fogalmazott: a média feladata az ilyen karitatív
akciók révén a jellemformálás is. Mint mondta, az emberekből nem veszett ki a
szolidaritás, hiszen baj vagy katasztrófa esetén mindig példás az összefogás,
és a segíteni akarás, a közmédia feladata pedig ennek megmutatása. Mádl Dalma,
a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete elmondta: a tárgyi segítés mellett
a jó szó, a rászorulók meghallgatása a leglényegesebb. A Katolikus Karitász
Magyarországon három szinten működik: az országos szervezet a nemzetközi és
országos katasztrófák esetén lép munkába, az egyházmegyei szervezet munkatársai
az állandó és tartós szociális karitatív munkákat végzik, plébániai szinten
pedig a helyi problémákkal foglalkoznak. A Jónak lenni jó! kampány
keretében számos neves sportoló, művész ajánlotta fel személyes tárgyait, hogy
az azokból befolyt pénzzel is a Katolikus Karitász munkáját támogassák. Gazdára
talált például Kaszás Géza nyerge, Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált
kardja, Csepregi Éva kalapja, Kiki mikrofonja, Fa Nándor speciális
kötél-csigája, Buzánszky Jenő által dedikált futball labda, Erdei Zsolt
bokszkesztyűje, valamint Ocskay Gábor jégkorongozó meze és lábszárvédője is.
|
|