Egyre gyakoribb a lelki terror a munkahelyen2013-07-05 - 17:21:07
Az
egyik legújabb munkahelyi tényező a lelki erőszak. Erről van szó, ha valakinek
a háta mögött összesúgnak
Minden ötödik felnőtt tartós
stresszhelyzetnek van kitéve a munkahelyén. A tíz legstresszesebb foglalkozás
közé tartozik a katona a tűzoltó, a pilóta, a rendőr és a PR-szakember munkája.
A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tanulmánya kimutatta, az
egyik legújabb munkahelyi tényező a lelki erőszak. Erről van szó, ha valakinek
a háta mögött összesúgnak, elhallgatnak, ha belép. Kiközösítik, kinevetik,
gúnyos megjegyzéseket tesznek rá, nem adják át az üzeneteket. Leginkább a 25 év
alattiak, a nők, a gyakornokok és a fizikai dolgozók vannak ennek kitéve. A
pszichoterrort elsősorban a 35-54 év közötti korosztály veti be, általában
valaki elkezdi, és hozzá csatlakoznak a többiek. A felmérés szerint a
munkavállalók 5-7 százalékát érinti, és a dolgozó általában másfél-két évig
tűri, mielőtt kilépne a munkahelyről. A szakemberek szerint ilyen stresszes
helyzetben a munkahelyen is mozgassuk át megfeszült izmainkat. A fej- és
vállkörzés, nyaknyújtás ellazít, megnyugtat. Munka után pedig hallgassunk
zenét. Tökéletes megoldás a 104.6, a Best FM.
| Szombaton már a Szuperkupáért megy a harc 2013-07-08 - 12:11:01
A hétvégi meccs 20:30-kor kezdődik a Puskás-stadionban
| | Nem szeretünk fizetni a zenéért... 2013-07-08 - 16:31:26A magyar lakosságra tehát sajnos továbbra sem
jellemző a zenéért való erős fizetési hajlandóság; az előadók népszerűsége, a
zenefogyasztás tömeges mértéke továbbra sem generálja a kellő bevételt, amely
az újabb hangfelvételek megszületésébe történő befektetést, a jövőbeni zenei
alkotások születését biztosíthatná.
| | A pápa tiszteletére csap össze Messi és Balotelli 2013-07-05 - 08:45:13
Az Olasz Labdarúgó
Szövetség hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 14-én
Ferenc pápa tiszteletére barátságos mérkőzést rendeznek az argentin
válogatottal. A találkozót római Olimpiai
| | Ma este két magyar csapat bizonyíthat 2013-07-04 - 10:24:08
Folytatódnak a küzdelmek a
labdarúgó Európa-ligában
|
|
|