Mit is jelképez a kokárdánk?....2013-03-13 - 18:34:52
Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt
fel egy pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert
legyen. A piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a
reményt jelképezi.
A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia
forradalom tette "divatossá". A párizsi események ihlették meg
Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma
ismert kokárdák első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a
Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának. Az események
hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a
reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.A trikolór rózsába fűzése először Franciaországban, a
Bastille ostromát követő napokban terjedt el. A legenda szerint XVI. Lajosnak
nyújtotta át Párizs polgármestere, a La Fayette márki által megálmodott kompozícióban az
első kokárdát. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város
színeit szimbolizálta. A mai formájában a csákórózsával áll rokonságban, mely a
hadi viseletben a seregtestek megkülönböztető jelzése volt. Díszítése a lelógó
szárnyakkal vált teljessé. A szív fölött kitűzve hordták, hagyományosan a
mainál nagyobb méretben.Hazánkban a trikolór először Mátyás korában tűnt fel egy
pecsétnyomón, de ekkor még messze állt attól, hogy országszerte ismert legyen.
A háromszínű szalagot viszont már a XIX. század elején is hordták, többek
között József nádor felesége, Anna Pavlovna. A tárgyi jelképek, illetve a szimbolikus
cselekvések már a XIX. században is nagy jelentőséggel bírtak, ahogyan ma is. A
politikai elit a sorsdöntő pillanatokban nagy gondot fordított arra, hogy a
nemzeti, illetve állami szimbólumok mindenkor pontosan tükrözzék a tényleges
államjogi helyzetet - vagy éppen az érvényesnek tekintett jogi fikciót. A
reformkorban országszerte népszerű volt a nemzeti színek használata. Azok
hivatalossá tételére az 1832-36. évi országgyűléstől kezdődően törekedtek. A
magyar trikolór tömeges feltűnése az 1830-as évekre tehető, amikor az egyre
gyakrabban jelent meg a városi polgárőrségek, céhszervezetek, a gomba módra
szaporodó társadalmi szerveződések, nemzeti kaszinók eszköztárában, vagy
éppenséggel az országgyűlési követválasztások alkalmával. Nem véletlen tehát,
hogy a pesti március 15-i forradalommal kezdődő, országosan kibontakozó
tüntetési hullám egyik fő követelése a császári jelképek és színek magyarral
való felváltása volt.
Ez azután annál is könnyebben megtörténhetett, mivel a forradalom nyomán
született áprilisi törvények XXI. cikkelye kimondta: "1. §. A nemzeti szín
és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. §. Ennél fogva a háromszínű
rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén egyszersmind megállapíttatik: hogy
minden középületeknél s köz-intézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával,
és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere
használtassék." A törvényi felhatalmazás birtokában 1848. április-májusban
"tavaszi nagytakarításra" került sor Magyarországon, majd a hamarosan
visszacsatolt Erdélyben és a Katonai Határőrvidéken. A császári zászlókat és
színeket felváltotta a magyar, s természetesen ezt vette használatba a
Batthyány-kormány kiépülő intézményhálózata is. Ekkor már semmi sem állta
útját, hogy a katonák s a tisztek velük tartó része a külsőségekben is jelét
adják választásuknak. A katonák között tömegesen terjedt a nemzeti kokárda
viselete - a zubbonyon vagy a csákón -, a tiszteknél ugyanez és a
piros-fehér-zöld övszalag, majd öv használata. Már a márciusi eseményeket
ábrázoló képeken láthatóak a nemzeti színű szövetből készített ruhadíszítések,
ami többé-kevésbé azért anakronizmus. A kokárdának - bár rohamosan terjedt -
azért még kellett egy-két nap az általánossá válásához. Mint tudjuk, Jókai is
csak Laborfalvi Róza színésznőtől, későbbi első feleségétől kapott egyet 15-én
este. Szendrei Júlia a hagyomány szerint maga varrta Petőfinek a gyöngyházas
kokárdát.
Az 1848-49. évi szabadságharc bukását követően a Habsburg-hatalom betiltotta a
magyar nemzeti szimbólumok használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi
címer használatához. A forradalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók
vagy azok részei birtoklását, használatát üldözték és büntették, a 48-as
forradalom leverésétől a kiegyezésig senki sem hordhatta, mint ahogy a
Tanácsköztársaság is inkább a nemzetközi vörös színt részesítette előnyben. A
Kádár-korszakban csupán a nem hivatalos ünnepeken viselt kokárdát nézték rossz
szemmel, hiszen abban a függetlenség vagy épp a szovjetellenesség jelképét
vélték felfedezni.
Viharok dúlnak most is a nemzeti szimbólumok fölött: már nem Petőfiékről vagy
ötvenhatról, a hazáról vagy éppen az önrendelkezésről szólnak az ünnepi
megemlékezéseink, hanem ki-ki sajátos értelmezésben tűzi zászlajára vagy
tagadja meg eredeti jelentésüket. Pedig a trikolór, nemzeti jelképeink már
önmagukban is üzenetet hordoznak az arra fogékonyak számára. A kokárda, a
zászló, a címer és a turul hirdeti, hogy van múltunk és jövőnk itt a
Kárpát-medencében, s ebben a közösségben egybeköt minket magyarságunk,
történelmünk.
|
|