Óvodás kislány és nevetés-vezénylő nyerte a grimaszversenyt2010-11-07 - 18:59:25
| Gyermek kategóriában az ötéves Bekes Amrita, míg a felnőtteknél Biczók Benjámin nyerte Magyarország első grimaszversenyét vasárnap egy csepeli bevásárlóközpontban. A 20 induló a zsűri elnöke szerint várakozáson felül teljesítettek.
Húsz induló vett részt vasárnap a Csepel Plázában megrendezett grimaszversenyen, a versenyzők a kezüket és a lábukat nem használhatták, csak az arcukkal mutathatták meg, hogy mire képesek. A 18 éven aluliak kategóriájában az ötéves Bekes Amritát hirdette ki a zsűri győztesnek, így a csepeli óvodás kislány vihette haza a fődíjat, azaz egy biciklit. A felnőtteknél a 44 éves Biczók Benjámin nevetés-vezénylő lett az első, és a fődíj, egy profi fényképezőgép gazdája.
A zsűrielnök Dombóvári István szerint a felnőtteknél egyértelmű volt, ki nyerhet, mivel - mint fogalmazott - Benjámin 300 százalékosan eltorzította az arcát. A gyermekeknél szorosabb volt a mezőny, sok érdekes fintort láthatott a három ítész.
(FH)
|
|