Elképzelem, hogy egy napon felelni kell. A szigorú bíró ezt mondja majd: „Ne hazudj. Nem igaz, hogy minden csak keserűség volt, csalódás, reménytelenség. Voltál boldog is. Ha nem is többször, egy pillanatra. Nevezd meg ezt a pillanatot.” Mit felelek majd? Lehajtom fejem, fülem vakarom. Nagy zavarban pillantok magam elé. Ezt felelem: „Igen voltam boldog is. Egészen biztosan voltam boldog is. Még emlékszem is a boldogságra, itt van a szájamban az íze, orromban illata, idegeimben feszültsége. Mikor is volt? A gyermekkorban? Nem, a gyermekkor nem volt jó, sokat bántottak. Az ifjúkor, a férfikor? A komor emlékek erősebbek, mindent eltakarnak. Mégis mikor voltam hát boldog? Most már tudom: a pillanatban, mely oly közömbös volt, hogy nem is emlékezem reá.