Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, kiket a természet tehetséggel áldott meg, de nem adott nekik a tehetséghez értelmet. Minden szakma és általában az emberi együttélés legveszélyesebb vetélytársai ezek. Mert a kevéssé tehetséges, de értelmes emberrel lehet együttműködni. Ám azzal, aki tehetséges, de buta a saját tehetségéhez, nincs megegyezés. Az így megáldott és megvert ember örökké gyanakszik, hogy kiderül valami. S gyanakvása jogos. Végül csakugyan kiderül, hogy buta, s ez a szomorú fogyatékosság visszahat művére és tehetségére is. Mint ahogyan egy nagyon szép nő, aki tud szellemesen mosolyogni és igézően fintorogni, nem olyan szép többé a pillanatban, mikor társalgás közben kiderül, hogy ez a szépség buta, mint a sötét éjszaka. Van szépség értelem nélkül és van tehetség is értelem nélkül. Torz tünemények ezek. Megannyi Kőmíves Kelemen, amit nappal építenek, éjszaka lebontják. S rendkívül gyanakvóak. Egy értelmes ember különös tehetség nélkül többet használhat a világnak, mint egy tehetséges ember értelem nélkül.