Ideje lenne újra elővennünk a maszkot
2021-09-22 - 16:08:56

Az oltottaknak is érdemes zárt, zsúfolt helyen újra maszkot hordaniuk.

A Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője Jakab Ferenc szerint is érdemes lenne újra elővenni a maszkot. A szakember úgy véli, hogy az átoltottság nagyon jónak mondható a lakosság körében, de az egyéb járványügyi intézkedéseket továbbra is érdemes betartani. Ilyen többek közt a kézfertőtlenítés, a távolságtartás és a maszkhordás. Nem csak a virológus jelezte már, hogy ideje lenne ismét használnunk a maszkot. Korábban a  Magyar Orvosi Kamara alelnöke is azt javasolta,  hogy az oltottaknak is érdemes zárt, zsúfolt helyen újra maszkot hordaniuk, majd Kemenesi Gábor virológus beszélt arról, hogy a maszk fontos eszköz a negyedik hullámban. Önkéntesen tehát felvehetjük a maszkot, mint ahogy eddig is megtehettük bármikor. Azonban az, hogy ezzel kapcsolatban lesz-e szigorítás, egyelőre úgy tűnik, hogy nem valószínű. Ugyanis Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón is azt jelezte, hogy nem terveznek szigorításokat.



További cikkek a témakörből
Készül a NAV a februári pénzvisszafizetésre
2021-09-22 - 16:10:26
Újításnak számít, hogy az ekho szerint adózó szülők az általuk szja-ként befizetett összeget kapják majd vissza, a katások pedig az általuk fizetett átalányadó egynegyedét kapják vissza, akkor ha gyermeket nevelnek.
Szívszorító búcsú a magyar zsokélánytól
2021-09-22 - 16:11:46
A fiatal zsokéhölgy a Nemzeti Vágtán is szerepelt, ahol a negyedik helyen végzett. Négyéves kora óta lovagolt, és egy korábbi interjúból kiderül, hogy szinte minden idejét, amit nem az iskolában töltött, azt a lovak mellett élte meg.
Több mint százmillió vakcina romolhat el év végéig
2021-09-21 - 11:30:48
Ezek 40 százaléka az EU-ban található. Az Airfinity adatelemző cég szerint ha ezeket a vakcinákat szétosztanák a tagországok ott ahol nincs elég oltóanyag, az akár 70 százalékos beoltottságot is eredményezhetne az alacsony jövedelmű országoknál.
Egyre nagyobb számokat ölt a pedagógushiány
2021-09-17 - 11:09:50
A KSH adatai szerint 6600 betöltetlen álláshely volt az oktatási szférában Magyarországon az idei második negyedévben.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu