Ősszel a Magdafeszt mellett több programmal is tisztelegnek az írónő munkássága előtt Debrecenben.Ebben az évben is női sorsokat és a női alkotók munkáit ismerhetik meg a nézők. Az eseményre határon túli művészek is érkeznek – mondta Gemza Péter Csokonai Színház igazgatója. Az október elsején kezdődő öt napos fesztiválon zenés produkciók, filmek, irodalmi és színházi előadások is várják az érdeklődőket. A Csokonai Színház két társulati tagja is készül saját produkcióval. A Szent Margit életét feldolgozó Oldás-Áldás , valamint A rózsaszín ruha című előadást is láthatja a közönség. Fellép Debrecenben - mások mellett – Ráskó Eszter, a Dumaszínház tagja is. A zárónapon egy kerekasztal-beszélgetésen arról lesz szó, hogyan lehet filmre és színpadra adaptálni Szabó Magda műveit – emelte ki Puskás István alpolgármester: Ősszel a Magdafeszt mellett több programmal is tisztelegnek az írónő munkássága előtt Debrecenben.