Közeleg a felsőoktatási felvételi határidő
2021-02-09 - 10:19:30

Az alapképzésekre 280 pont alatt nem lehet bekerülni.

Már csak néhány napig adhatják be jelentkezésüket azok, akik valamelyik hazai felsőoktatási intézményben szeretnék folytatni a tanulmányaikat. Az általános felvételi eljárásban február 15. a határidő, eddig az időpontig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. A Debreceni Egyetem  a 2021/22-es tanévben összesen 13 képzési területen 72 alapképzési szakkal, 84 mesterszakkal, 6 osztatlan szakkal, tizennégy felsőoktatási szakképzéssel és több mint kétszáz szakirányú továbbképzéssel várja a leendő hallgatóit.


Fontos információ a felvételizőknek, hogy az alapképzésekre 280 pont alatt nem lehet bekerülni, felsőoktatási szakképzésre 240, mesterképzésre pedig 50 a minimum ponthatár. Újdonság ebben az évben, hogy a középfokú szakképzettséget tanúsító oklevélben szereplő szakmai vizsga kiváltja az emelt szintű érettségit, és az alapján is lehet pontot számolni, illetve a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél eredménye is beszámítható. Az ügyintézési időszak április 19-én kezdődik, a kiválasztott képzések sorrendjén július 8-ig lehet változtatni, ezt a külföldön érettségizők július 14-ig tehetik majd meg. A február közepéig beadott jelentkezéseket február 20-ig kell hitelesíteni az Ügyfélkapun keresztül vagy postai úton. A képzésekre csak elektronikus úton lehet jelentkezni. A Debreceni Egyetem által meghirdetett képzésekről ide kattintva lehet tájékozódni.

 

Forrás: unideb.hu



További cikkek a témakörből
Most már biztosan lesz védettséget igazoló okmány Magyarországon
2021-02-11 - 15:00:23
Arról viszont még nem döntött a kormány, hogy az oltási igazolványhoz milyen jogok járjanak.
Elkezdődött a Főnix Csarnok felújítása
2021-02-12 - 06:25:17
A munka október végéig befejeződik.
Megújul a Petőfi Tér
2021-02-05 - 06:51:10
Gumiburkolatú játszótér is épül 12 játszóeszközzel.
Vendéglátóegységek tulajdonosaival tárgyalt Debrecen polgármestere
2021-02-03 - 06:25:50
December 31-ig díjmentesen használhatják a közterületeket.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu