A lakcímjáték nyereménye szerda reggel már 35.000 Ft.

Forgalomba helyezték a Kálvin teret és a Vár utcát összekötő új útszakaszt
2020-11-06 - 06:22:59

A szabálytalanul parkoló autók a közlekedést akadályozzák, így azokat viszont a közterület-felügyelet munkatársai a helyszínről elszállíttatják.

Már használható a Kálvin teret a Vár utcával összekötő útszakasz. Papp László, Debrecen polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, a Kisrefinél is könnyebb lesz megállni reggelente a kisdiákokkal érkező autósok számára, mert a környéken nyolc új parkolóhelyet alakítottak ki. A Dósa nádor tér átépítésével megszűnt jó néhány parkolóhely, illetve az autók sem hajthatnak be többé.

Éppen ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy a Kálvin tér és a Vár utca között új közlekedési kapcsolatot alakít ki, ami például az Új Városháza és a Nagypiac, illetve a környezetükben lévő belvárosi tömbnek a megközelítését is komfortosabbá teszi. – Nagyon fontos szempontnak tartottuk azt is, hogy a város egyik legnépszerűbb és legnagyobb gyereklétszámmal rendelkező iskolája, a „Kisrefi” megközelítése is zökkenőmentesebbé váljon – emelte ki a polgármester. A Kálvin téren már az év elején kialakítottak a gyerekek személyautóval való iskolába vitelét megkönnyítő, csak nagyon rövid megállásra szolgáló úgynevezett „Kiss and go” parkolókat, s az új útszakaszon is sor fog erre kerülni. Az új útszakasz menetirány szerinti bal oldalán lévő négy parkoló is „Kiss and go” parkoló lesz. Ezeken kívül itt még egy mozgássérült-parkoló található. A menetirány szerinti jobb oldalon pedig még öt normál parkolót jelölnek majd ki – mondta el Papp László. A 6 méter széles és 138 méter hosszúságú új útszakasz beruházási költsége bruttó 81.037.687 forint, melyet az önkormányzat saját forrásból finanszírozott. A 2020. július 20-án indult beruházást október 30-án fejezte be a Strabag Építőipari Zrt. Az új átkötés miatt megváltozott a Kálvin tér forgalmi rendje. A Kálvin tér irányából a Vár utca felé közlekedő – az út ebben az irányban egyirányú – autósoknak elsőbbségadási kötelezettségük van a keresztező villamosforgalommal szemben, melyre a kihelyezett táblán túl a „Különösen veszélyes hely” – sárgával felfestett – útburkolati jelzés is figyelmeztet. A változás a Kálvin téren érinti a parkolás rendjét is. A sínpálya mellett a kereszteződés előtt csak az Új Városháza felőli oldalon megengedett a parkolás. Az Emlékkert felőli oldalon a kereszteződés előtt a kiépített parkolón kívül tilos a parkolás, melyre „Megállni tilos” tábla is felhívja az autósok figyelmét. A szabálytalanul parkoló autók a közlekedést akadályozzák, így azokat a közterület-felügyelet munkatársai a helyszínről elszállíttatják.



További cikkek a témakörből
Debrecenben is elérhető lesz az MCC Fiatal Tehetség Programja
2020-11-06 - 10:53:14
Amennyiben a vírushelyzet a személyes alkalmak megtartását nem teszi lehetővé, a képzés teljes mértékben távoktatásos formában valósul meg.
Debrecenben hozza létre első Kínán kívüli gyárát a sanghaji központú Semcorp
2020-11-10 - 13:55:37
Ezen a 19 hektáros területen 100 ezer négyzetméteres üzem jön létre, ahol tehát Kínán kívül először Magyarországon gyártja majd az elektromos autók akkumulátorjaihoz szükséges szeparátorfóliákat a Semcorp.
Segítséget nyújtott a Debreceni Karitatív Testület
2020-11-06 - 06:19:27
A Debreceni Karitatív Testület napi kapcsolatban áll a lakókkal, így ha bármilyen kérés érkezik, igyekeznek segíteni.
A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett programkínálat is módosul
2020-11-05 - 13:26:32


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu