Egész héten ünneplik az állatokat a Debreceni Állatkertben!2020-09-29 - 10:28:38
A Vojtina Bábszínház előadásait is megtekinthetik az érdeklődők. 1931 óta minden évben október 4-én, az állatok védőszentjeként is tisztelt Assisi Szent Ferenc emléknapján tartjuk az Állatok Világnapját, ami piros betűvel szerepel minden állatbarát naptárában, hiszen célja, hogy felhívja a figyelmet valamennyi vadon és emberi gondozásban élő állat védelmének fontosságára. Ilyenkor a Debreceni Állatkert egy teljes héten át – idén szeptember 29. és október 4. között – tematikus szakvezetésekkel és bemutatókkal igyekszik közelebb hozni a nagyközönséghez az élővilághoz. Délelőttönként a Nagyerdő Hete programsorozat keretében a Vojtina Bábszínház előadásait is megtekinthetik az érdeklődők.
|
|