Átadták a debreceni Szent Efrém sportcsarnokát
2020-09-13 - 11:30:54

A 900 millió forintos, 3 év alatt készült el.

Átadták a Debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokát szombaton.  A görögkatolikus egyház fenntartásában működő intézmény Kossuth utcai épületének felújítása, valamint a sportcsarnok megépítésének alkalmából tartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár utalt az ókori mondásra - ép testben, ép lélek -, ami Debrecenben megvalósul, hiszen majdnem minden gyerek sportol. Kijelentette továbbá, hogy nemcsak nagy nemzetközi versenyek helyszíne a megyeközpont, hanem a kisebb létesítmények is fontosak a városnak, így a versenyzőkön kívül a fiatalok sportolására is odafigyelnek. A 900 millió forintos, 3 év alatt elkészült beruházásról Becsky István, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) szakosztályvezetője elmondta, 200 millió forintot a Hajdúdorogi Egyházmegye adott, míg 700 millió forint a Civil Szabadidő és Sportegyesület TAO- támogatásából jött össze.



További cikkek a témakörből
Jövő szombaton a vörös pandákat ünneplik a Debreceni Állatkertben!
2020-09-13 - 11:38:36
Az intézmény t rajzversenyt is hirdet a 2-6. osztályos általános iskolások körében „Védjük a vörös pandát!” címmel, amelynek keretében szeptember 25-ig várnak osztályonként egy alkotást a zooped@zoodebrecen.hu emailcímre.
Ma elkezdődik a fűtési időszak
2020-09-15 - 15:48:27
A fűtés működtetés vagy a leállás időtartama minimum 3 nap lehet, a megrendeléseket az igény bejelentést követően legkésőbb 48 órán belül teljesítik – közölte honlapján a debreceni hőszolgáltató.
Fertőtlenítőszereket kaptak a debreceni bölcsődék és óvodák
2020-09-03 - 11:35:39
Valamennyi intézménybe kiszállították a fertőtlenítőszereket.
Elkezdődött a munka a debreceni Leiningen utcai csomópontban
2020-09-03 - 11:00:46
Lényegesen egyszerűbb lesz a közlekedés.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu