Elmarad a Campus Eleven, de lesz más!
2020-07-30 - 11:42:29

A kormány döntött, elmaradnak a nagy nyári zenei események

A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai kormányinfón. A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése - hangoztatta. Gulyás Gergely azt jelölte meg célként, hogy szeptember 1-jével az iskolák rendes tanulmányi rendben kezdhessék meg működésüket. A zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó hatályos szabályokat augusztus 15. után is fenntartják - mondta. A miniszter azt is közölte, hogy a kormány 5,3 milliárd forintos támogatást nyújt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészszakmának. A keretből egy úgynevezett garázskoncert-sorozat indul, a felvételeket pedig mindenkinek elérhetővé teszik. A forrás egy részét kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánják.

A debreceniek számára az egyik legfontosabb kérdés, hogy elmarad-e emiatt a Campus Eleven? Miklósvölgyi Pétert, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője rádiónknak elárulta, hogy igen. Ugyanakkor terveznek helyette egy meglepetés rendezvényt és koncertsorozatot, aminek részleteit hamarosan bejelentik.



További cikkek a témakörből
Fiatal emukkal gyarapodott a Debreceni Állatkert
2020-07-31 - 11:39:35
Várják a következő generációt.
Elmarad a Campus Eleven, de lesz más!
2020-07-31 - 13:09:35
Négy egészen különleges esttel is készülnek a Campus Fesztivál házigazdái!
Augusztus 12-ig lehet kollégiumokba jelentkezni
2020-07-30 - 10:28:37
Az egyik legfontosabb szempont, hogy legyen wifi!
Leállította a körözést a rendőrség a gyermekeivel elhajtó apa ellen
2020-07-28 - 06:25:29
Az eset körülményeit tovább vizsgálják.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu