Müller Cecilia MEGERŐSÍTETTE, HOGY MÁJUS 3-ÁRA VÁRHATÓ AZ ELŐREJELZÉSEK SZERINT A VÍRUSFERTŐZÉSEK TETŐZÉSE ÉS AZ OPERATÍV TÖRZS IS ERRE KÉSZÜL.1984 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. 199 főre emelkedett az elhunytak száma, és 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból – közölte az országos tisztifőorvos. Hozzátette, hogy 811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecilia MEGERŐSÍTETTE, HOGY MÁJUS 3-ÁRA VÁRHATÓ AZ ELŐREJELZÉSEK SZERINT A VÍRUSFERTŐZÉSEK TETŐZÉSE ÉS AZ OPERATÍV TÖRZS IS ERRE KÉSZÜL. A tetőzés azt jelenti, hogy egyfajta plató keletkezik, vagyis több napig ugyanannyi megbetegedésszámot regisztrálnak majd, mint a korábbi időben. Azt ugyanakkor nem tudják megmondani, hogy a várt plató meddig tart majd. A tetőzésre való felkészülésről azt mondta, technikai dolgokat is meg kell oldani, az ágyfelszabadítás csak egy lépés, ezután kell azokról a műszaki megoldásokról gondoskodni, amelyekkel az intenzív ellátás is biztosítható. Ezen kívül a tisztifőorvos szerint a humánerőforrás biztosítása is hetekkel ezelőtt elkezdődött: