Koronavírus: Csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére
2020-03-17 - 13:39:16

Az országos tisztifőorvos azt kérte, hogy aki csak teheti maradjon otthon. Minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat. Minden személyes érintkezés veszélyforrást jelenthet.

Csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére – jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök a parlament ülésének elején. A kormányfő hozzátette, a különböző rendezvényeket általánosan betiltják, a szórakozóhelyeket, mozikat is bezáratják. Az éttermek, kávézók, üzletek 15 óráig maradhatnak nyitva. Ez a szigorítás az élelmiszerüzletekre nem vonatkozik. Kitérve arra is, hogy az önkormányzatok szervezzék meg az otthon maradt idősek ellátását. Új szakaszába ért a koronavírus-járvány Magyarországon - jelentette ki az országos tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta, hogy az első szakaszban "külön" megbetegedések fordultak elő, egyedi esetek voltak, illetve kis közösségben fordult elő a fertőzés. A járvány következő szakaszában, várhatóan a következő napokban már csoportos fertőzések fordulhatnak elő. Kiemelte, hogy egy láthatatlan ellenséggel szemben Magyarország összes lakosának nagy erőfeszítést kell tennie. Az országos tisztifőorvos azt kérte, hogy aki csak teheti maradjon otthon. Minimalizálni kell a személyes kapcsolatokat. Minden személyes érintkezés veszélyforrást jelenthet.



További cikkek a témakörből
Mától egyetlen önkormányzati fenntartású kulturális intézményt sem lehet látogatni Debrecenben
2020-03-17 - 13:40:46
Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás valamennyi épületben szünetel.
Mától telefonos ügyfélközpontot működtet a Debrecen polgármesteri hivatala
2020-03-18 - 14:08:59
A Debrecen Polgármesteri Hivatalában az ügyfélfogadás valamennyi épületben szünetel.
Bezárnak az óvodák és bölcsődék Debrecenben
2020-03-15 - 06:02:02
Az indokolt esetben szükségessé váló ügyeleti ellátás és az étkeztetés megszervezéséről a fenntartók saját hatáskörben kötelesek gondoskodni.
Stabil, jó általános állapotban van a koronavírus-fertőzéssel Debrecenben kezelt beteg
2020-03-06 - 16:37:23
Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora azt mondta, a Kenézy kórház infektológiai intézetében az elmúlt két hétben jelentős fejlesztések történtek, felkészültek akár a legsúlyosabb betegek fogadására, kezelésére is. A hallgatók között jelenleg nincs beteg.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu