Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban
2020-02-24 - 15:47:35

A japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar koronavírustesztje. A beteg elmondása alapján, nem lázas, nem köhög, jól van, azonban a teszt miatt karanténba helyezték. Két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelő központba.

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenésért felelős államtitkára. Menczer Tamás elmondta, hogy a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar koronavírustesztje. A beteg elmondása alapján, nem lázas, nem köhög, jól van, azonban a teszt miatt karanténba helyezték. Két-három napon belül átszállítják egy kórházba vagy egy megfigyelő központba- közölte Menczer Tamás. A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló.



További cikkek a témakörből
Májustól vényköteles lesz több népszerű gyógyszer is
2020-02-25 - 14:22:49
A 600 és 800 milligramm ibuprofént és 300 milligramm dexibuprofént tartalmazó tablettákat érinti a változás. Ilyen például az algoflex forte, a dolgit max illetve az ibumax is.
Holnap kezdődik a negyvennapos böjt
2020-02-25 - 14:32:46
A hústilalom 14 év felett, a szigorú böjt 18-60 éves kor között kötelezi azokat, akiknek betegségük okán nincs étrendi korlátozás.
Még SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása
2020-02-17 - 15:04:46
Az adóhatóság idén is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti azok szja-bevallási tervezetét, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy egyéni vállalkozó.
Megérkezett Suri, az első idei gólya Magyarországra
2020-02-11 - 15:05:40
Az előző két évben február 13. napján érkezett, idén kissé sietősebbre fogta, de a lényeg, hogy egészséges - már el is foglalta a fészkét.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu