Feltehetően ezzel a kék skodával szökhettek meg a hétfői rablótámadás gyanúsítottjai
2019-10-10 - 12:44:18

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akik a képen látható gépkocsit felismerik, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik október 7-én 9 óra 15 perc körül Debrecenben, az egyik bevásárlóközpont parkolójában megtámadták egy pénzváltó alkalmazottjait. A három támadó megszerezte a sértetteknél lévő készpénzt, majd negyedik társukkal együtt egy kék színű Skoda Superb típusú gépkocsival elmenekültek.  A nyomozás adatai szerint az elkövetők német, illetve litván rendszámokat használtak a járművön. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kéri azokat, akik a képen látható gépkocsit felismerik, azzal vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkeznek, illetve azokat a magán és egyéb szállásadókat, akiknél három-négy, feltehetően külföldi férfi, Debrecenben, vagy annak környékén megszállt október 3. és október 7. között, jelentkezzenek személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy tegyenek bejelentést telefonon – közölte a police.hu.

Fotó: Police.hu



További cikkek a témakörből
Új járat indul jövőre a debreceni reptérről
2019-10-17 - 08:52:50
Hetente indul majd a járat.
Jótékonysági koncert lesz a Szent Anna- székesegyházban
2019-10-17 - 08:53:45
Október 20-án várják az érdeklődőket.
Megkezdődött a német Deufol debreceni gyárának építése
2019-10-09 - 14:42:18
A cég ügyvezető igazgatója azt mondta, a 20 millió eurós beruházással Európa legmodernebb logisztikai és csomagolóüzemét építik fel Debrecenben, ami egyben a Deufol délkelet-európai regionális központja is lesz.
Október 14-én üzemzárásig a kivitelező lezárja a Segner tér irányába található Széchenyi utca elnevezésű megállóhelyet
2019-10-09 - 14:38:47
Az autóbuszokra a fel- és leszállás legközelebb a Hatvan utca, valamint a Helyközi autóbusz-állomás elnevezésű megállóhelyen lehetséges.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu