Már elérhető a Magyar Nemzeti Helynévtár
2015-11-13 - 14:58:52

A gyűjtemény debreceni kutatók munkájára támaszkodva született meg.

Félmillió, de egyre bővülő névanyagával már elérhető a Magyar Nemzeti Helynévtár, ami debreceni kutatók munkájára támaszkodva született meg- írja az unideb.hu. 1817-ben gróf Teleki József, a reformkor egyik legnagyobb társadalomtudósa arról értekezett, hogy a magyar nyelv létrehozandó szótárának mindenképpen tartalmaznia kell a magyar helyneveket is. A magyar nyelvnek azóta már több teljes – ha nem is tökéletes – szótára jelent meg, ám a Teleki által megálmodott helynévtár csak most született meg– hangzott el a Magyar Nemzeti Helynévtár debreceni bemutatóján. Az MTA támogatásával 2013-ban létrejött az egyetemen egy kutatócsoport, amiben hét fiatal kezdett el dolgozni. A Magyar Nemzeti Helynévtár a debreceni kutatók munkájára alapozva születhetett meg, ám a teljes kárpát-medencei névanyag feltérképezéséhez kilenc kutatóhellyel kötöttek együttműködést. A Magyar Nemzeti Helynévtár az interneten elérhető és szabadon használható, jelenleg ötszázezer nevet tartalmaz, melyekről egyenként harminc különböző információt lehet megtudni, s térképen is ábrázolják őket.



További cikkek a témakörből
Megújult a debreceni Kenézy kórház rehabilitációs részlege
2015-11-13 - 15:00:22
Több, mint hatszázmillió forint európai uniós forrásból fejlesztettek
Beiktatták Debrecenben Palánki Ferenc katolikus megyés püspököt
2015-11-14 - 17:44:33
Ferenc pápa kinevezési bulláját latinul Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, magyarul Krakomperger Zoltán püspöki irodaigazgató ismertette a hívekkel zsúfolásig megtelt székesegyházban.
Karbantartási munkálatokat végeznek a Debreceni Egyetemen
2015-11-13 - 14:55:25
A munkálatok érintik a villamos közlekedést is.
Almát és citromot osztogattak az autósoknak az iskolások
2015-11-13 - 14:54:00
Egy balmazújvárosi általános iskola diákjai segédkeztek a rendőrök munkája során.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu