Idén is színes programokkal várják a debrecenieket a Magyar-Nyelv napján2015-11-10 - 15:48:56
| A tervezésbe több intézmény, szervezet is bekapcsolódott. Idén is színes programokkal várják a debrecenieket a Magyar-Nyelv napja alkalmából. 2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára - november 13-át a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította. 2015-ben, már harmadik alkalommal a Debreceni Művelődési Központot kérte fel az önkormányzat, hogy szervezzen egész napos programsorozatot, melyben méltóképpen megemlékezhetünk az ünnepről. A tervezésbe több intézmény, szervezet is bekapcsolódott. A nap kiemelt eseménye a Szent Anna Székesegyházban lesz, ahol köszöntőt mond Bosák Nándor római katolikus püspök, apostoli kormányzó, valamint előadást hallgathatnak meg az érdeklődők Bitskey István akadémikustól. A Debreceni Művelődési Központ rádiónkhoz eljuttatott közleményéből az is kiderül, hogy több száz diák énekli majd együtt Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra című versét, tisztelegve, a magyar nyelv szépsége előtt.
|
|