A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. október 31-én a délelőtti órákban körülbelül 30 perc alatt a két debreceni férfi összesen négy idős személy sérelmére követett el bűncselekményeket. A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztálya rablás bűntett, illetve öt rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást T. Csaba 22 éves debreceni lakossal szemben. A 30 éves B. Ferenccel szemben társtettesként elkövetett rablás bűntett, illetve egy rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás.
A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. október 31-én a délelőtti órákban körülbelül 30 perc alatt a két debreceni férfi összesen négy idős személy sérelmére követett el bűncselekményeket. A debreceni rendőrök jelentős erőkkel kezdték meg a két férfi felkutatását és a járőrök az első bejelentéstől számított 40 perc múlva a környéken elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A két férfivel szemben bűnügyi őrizetbe vételük mellett folytatódott az eljárás. Mindketten vallomást tettek, mely során T. Csaba további két bűncselekmény elkövetését is elismerte. A két férfi esetében a debreceni nyomozók kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.