Újra Folkmásfélnap Debrecenben
2015-10-30 - 16:02:17

Immár 11. alkalommal invitálják a Debreceni Hajdú Táncegyüttes székházába azokat, akik érdeklődnek a népzene, néptánc, és népi hagyománykör iránt.

Újra jön a Folkmásfélnap Debrecenben. Immár 11. alkalommal invitálják a Debreceni Hajdú Táncegyüttes székházába azokat, akik érdeklődnek a népzene, néptánc, és népi hagyománykör iránt. Idén november 6-án és 7-én Debrecenben köszönthetünk többek között olyan előadókat, mint Szalonna és Bandája, a Fonó Zenekar, a Fix-Stimm Zenekar és a felvidéki Cseh Tamás Band. Azok se maradjanak otthon, akiknek az autentikus népzene mellett a világzenei műfajra is megdobban a szívük, hiszen a "másfélnap" során koncertet ad a Karaván Família. A koncerteket követően hajnalig tartó táncházi örömzenét ígérnek a résztvevő zenekarok.

 



További cikkek a témakörből
Jövő héten újra a libapecsenyére fókuszál Debrecen
2015-10-30 - 16:04:25
Szokás szerint az idei rendezvényen is Debrecen felel majd a legkülönlegesebb libaételekért Eger pedig a legfinomabb borokat biztosítja.
40 perc alatt elfogták az elkövetőket
2015-11-01 - 09:06:57
A nyomozás eddigi adatai szerint 2015. október 31-én a délelőtti órákban körülbelül 30 perc alatt a két debreceni férfi összesen négy idős személy sérelmére követett el bűncselekményeket.
Felülvizsgálták a sírköveket a Debreceni Köztemetőben
2015-10-30 - 16:00:32
Az elbontott sírkövek hollétéről a hozzátartozók a temető Gondnoki Irodájában érdeklődhetnek.
Életmentőket képeznek a debreceni munkahelyekre
2015-10-30 - 15:57:06
Az eslősegélynújtó kolléga jelenléte nem csak kötelező, de hasznos is.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu