Idén is megrendezik az Úszók éjszakáját
2015-10-27 - 09:24:18

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a pikkelysömörben szenvedő betegek helyzetére

Idén is megrendezik az Úszók éjszakáját. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a pikkelysömörben szenvedő betegek helyzetére. A bőrbetegség nem fertőző, viszont ők szégyellik állapotukat, ezért kerülik a társas programokat. Magyarországon körülbelül 150-200 ezer embert érint a betegség. Idén Budapesten, Debrecenben, Pécsen és Szegeden rendezik meg a programot. A Debreceni Sportuszodában október 29-én, csütörtökön 19 órától Biczó Bence ifjúsági olimpiai- és Európa-bajnok úszóval, Kazi Tamás többszörös magyar bajnok középtávfutóval, Kerekes Gréta többszörös magyar bajnok gátfutóval, Tóth Milán triatlonistával, valamint Zékány-Nagy Patrik ifjúsági OB-érmes triatlonistával úszhatnak együtt az érdeklődők.



További cikkek a témakörből
Megkezdték a karácsonyi díszkivilágítás előkészületi munkáit
2015-10-27 - 11:05:55
Az égőket advent első vasárnapján, november 29-én este kapcsolják fel majd
Autópálya lesz Debrecen és Berettyóújfalu között
2015-10-28 - 08:52:34
Kiírták a közbeszerzést
Nemzeti Közlekedési Napokat rendeznek Debrecenben
2015-10-27 - 09:23:52
Az idei konferencia vezérgondolata: Dinamizmus és haladás – új megközelítések a közlekedésben
Mindenszentek ünnepe, Halottak napja, Halloween...
2015-10-27 - 09:22:36
Tűzveszélyre figyelmeztetnek a hétvégén

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu