Hat záhonyi rendőr előzetes letartóztatását rendelte el a törvényszék
2015-10-21 - 07:12:34

A bíróság szerint a rendőrök megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy szolgálati helyükön elkövették a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, feltételezhető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megsemmisítenének bizonyítékokat vagy befolyásolhatnák a tanúkat.

Elrendelte hat rendőr előzetes letartóztatását a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája – tájékoztatta kedden az MTI-t a törvényszék sajtótitkára.

Veszprémyné Szajkó Márta elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) október 19-én a záhonyi határrendészeti kirendeltségen harminc rendőrt hallgatott ki, közülük huszonegyet őrizetbe vett. A kedden előzetes letartóztatásba helyezett hat gyanúsított ügyében üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt folytat nyomozást a KNYF – közölte.

A bíróság szerint a rendőrök megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy szolgálati helyükön elkövették a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt, feltételezhető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megsemmisítenének bizonyítékokat vagy befolyásolhatnák a tanúkat.

A bírósági döntés ellen mind a hat gyanúsított fellebbezett, így az előzetes letartóztatásról másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa dönt majd – ismertette a szóvivő.



További cikkek a témakörből
Ismét a legjobbak között van a Debreceni Egyetem
2015-10-21 - 15:22:48
Az összesítésben a 29. helyezést érte el
Kettős doktorképzésről írtak ma alá keretmegállapodást
2015-10-21 - 15:24:13
A kettős doktorképzés egy újabb állomása az intézmények közötti együttműködésnek
Újra fizethet három itthoni csapat a szurkolói miatt
2015-10-21 - 06:50:02
A Haladásnak, a Debrecennek és az Újpestnek egyaránt 100 ezer forintot kell büntetésként fizetnie – döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden.
Megelőzési kampány indul a debreceni iskolákban
2015-10-20 - 16:06:10
Céljuk, hogy minden debreceni fiatal tudja: havi tíz percet rá kell szánnia a megelőzésre

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu