Az idősek világnapja alkalmából tartottak egyeztetést a hajdú-bihari rendőrök és polgárőrök
2015-10-01 - 16:50:07

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai október hónapban több nyugdíjas klubban tartanak előadásokat és továbbra is várják az olyan szervezetek jelentkezését a 06-52/516-440-es telefonszámon, akik szívesen vennék a rendőrség időseknek szóló hasznos tanácsait.

Az idősek világnapja alkalmából ma  a szépkorúak áldozattá válásának megelőzése céljából tartottak konzultációt a rendőrség és a polgárőrség munkatársai Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szépkorúak a lehető legnagyobb biztonságban élhessék mindennapjaikat. Az idős emberekre a legnagyobb veszélyt a vagyon elleni bűncselekmények elkövetői jelentik, ezek közül is elsősorban a lopás, csalás és rablás. Az ilyen bűncselekmények elkövetői idős sértett esetén azt használják ki, hogy az áldozatok jószívűek, hiszékenyek, egyedül élnek.

A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények áldozatává válása tekintetében különösen veszélyeztetettek azok, akik koruk, vagy egészségügyi állapotuk miatt kevésbé képesek megvédeni önmagukat. Közülük is még több odafigyelésre szorulnak a külterületi ingatlanokban, tanyákon élő idős emberek. Őket lehet a legnehezebben elérni azokkal a rendőrségi ajánlásokkal, jó tanácsokkal, kiadványokkal, amelyek segítségükre lehetnek a saját biztonságuk megőrzésében, vagy amennyiben szükséges az érdekérvényesítési lehetőségeik biztosításában.

Dr. Juhász Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője arra kérte a Polgárőr Egyesület a Civis Városért munkatársait, hogy szolgálatellátásuk során fokozottan figyeljenek az idősekre. Azt tanácsolta a polgárőröknek, hogy beszélgessenek az idősekkel, figyelmeztessék őket a korosztályuk tagjait érintő veszélyekre és hívják fel a figyelmüket az azok elleni védekezés lehetőségeire.

Az alezredes ezen túlmenően a polgárőrök részére átadott egy olyan kiadványt, amely segítséget nyújthat az érintettek önvédelmi reflexeinek kialakításában.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai október hónapban több nyugdíjas klubban tartanak előadásokat és továbbra is várják az olyan szervezetek jelentkezését a 06-52/516-440-es telefonszámon, akik szívesen vennék a rendőrség időseknek szóló hasznos tanácsait.



További cikkek a témakörből
Pénztárcát lopott
2015-10-01 - 16:55:01
A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi augusztus 7-én 13 óra körüli időben egy Komádiban található intézmény mosókonyhájából eltulajdonította a sértett pénztárcáját a benne lévő bankkártyával. Az ismeretlen tettes a sértett számlájáról az eltulajdonított bankkártyával az egyik zsadányi ATM automatából készpénzt vett fel. A férfiról az ATM automata biztonsági kamerája felvételt készített.
Zenés villámcsődület az egyetemen
2015-10-01 - 17:10:38
Mini zongorahangversennyel kezdődött a zenei világnap programsorozata csütörtök délelőtt a Debreceni Egyetemen.
Együnk egymásért kampány indul októberben a rászorulókért
2015-10-01 - 10:19:36
Itthon több százezer rászoruló éhezik
Logisztikai konferencia az egyetemen
2015-10-01 - 10:18:38
Fontos, hogy hogy a leendő szakemberek a legfrissebb gyakorlati ismereteket is megkapják

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu