Hasít az e-matrica2015-09-13 - 11:17:44
| Tízmilliárd forinttal nőtt az e-matrica értékesítéséből származó bevétel az év első nyolc hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest – írja a Magyar Hírlap a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató adataira hivatkozva. A lap szombati számában közölt összeállítás szerint 27 százalékkal több matricát váltottak a hazai díjköteles úthálózaton autózók január 1. és augusztus 31. között. A legnépszerűbb a tíznapos, míg a második legkeresettebb a megyei matrica. Csak a havi matricák eladása csökkent, amit azzal indokolnak, hogy többen az éves megyei matricákra tértek át – olvasható a cikkben.
| Megújult a berekfürdői strandfürdő 2015-09-13 - 11:21:27Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta: a nettó 582 millió forintos beruházás 60 százalékos uniós támogatással valósult meg, a korszerűsítéssel a berekfürdői lett az ország egyik legmodernebb fürdője.
| | Újabb korlátozásra lehet számítani az Erzsébet utca környékén 2015-09-14 - 08:46:56Most a Piac utcáról a Homokkerti felüljáró felé, valamint az Erzsébet utca felől a Piac utca irányába sem lehet balra kanyarodni
| | Tudományos ülésen köszöntötték Tóth Csaba urológus professzort Debrecenben 2015-09-12 - 16:06:58Az iskolateremtő tudós orvos Magyarországon először, 1975-ben a szentesi kórházban kezdte meg a veseköves betegek új típusú kezelését. Ő volt az első, aki endoszkópos kőzúzással úgy távolította el a veseköveket egy kis bemetszésen át, hogy nem kellett \"félig körbevágni\" a betegeket. Tóth Csaba alkalmazta először a laparoszkópos urológiai műtéteket és az ő nevéhez fűződik a kétoldali vesekő egy műtét során történő eltávolítása is.
| | Kósa Lajos lett a Fidesz debreceni elnöke 2015-09-12 - 15:54:29Pósán László leköszönő elnök javaslatára a tagság Kósa Lajos országgyűlési képviselőt, a Fidesz országos ügyvezető alelnökét és hajdú-bihari elnökét választotta meg a párt debreceni szervezete elnökévé - közölte a Fidesz helyi sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
|
|
|