A debreceniek győzedelmeskedtek a Főnix Kupán2015-02-02 - 17:17:10
Hajdú-Bihar megye más alakulatai is szépen
teljesítettek. Két ezüstérem került Balmazújvárosba, míg egy bronzot
hajdúnánási gyerekek vihettek haza a 104 együttest felvonultató, rangos
viadalról. Három napon át több mint 1200 gyermek kézilabdázó pattogtatott a
cívisvárosban öt leány és öt fiú korosztályban. Ötször
emelhették magasba a Főnix Kupa győztesének járó trófeát a Debreceni
Sportcentrum-Sportiskola csapatai a hétvégén. A VIII. alkalommal megrendezett rangos
utánpótlástornán a 2001-es, 2002-es, 2003-as és 2004-es DSI-s lányok valamint a
2001-es fiúk szereztek aranyérmet az igen erős mezőnyben. A cívisvárosi
utánpótlásműhely ezzel a viadal legeredményesebbje lett. Szintén első helyen zárt a Hódmezővásárhely,
az FTC, a PLER, a Beszterce és a Békés egy-egy csapata is. A rendező Debreceni
Sportiskola együttesei továbbá egy ezüst és egy bronzérmet is bezsebeltek a
végelszámolásnál. Hajdú-Bihar megye más alakulatai is szépen
teljesítettek. Két ezüstérem került Balmazújvárosba, míg egy bronzot
hajdúnánási gyerekek vihettek haza a 104 együttest felvonultató, rangos
viadalról. Három napon át több mint 1200 gyermek kézilabdázó pattogtatott a
cívisvárosban öt leány és öt fiú korosztályban.
|
|