Csaknem 50 év szabadságvesztésre ítéltek 15 embert Debrecenben 2015-01-07 - 07:57:35
| A tanács mintegy 20
millió forint vagyonelkobzásról és a több mint 8 milliós bűnügyi költség
megfizetéséről is határozott Mind
a 15 vádlottat bűnösnek találta a Debreceni Törvényszék kábítószerrel kereskedés
bűntettében, kábítószerrel visszaélés bűntettében vagy vétségében, 11 vádlott
esetében pedig a bűnszövetséget is megállapította a bíróság, ezért
összességében csaknem 50 év szabadságvesztést szabott ki. A tanács mintegy 20
millió forint vagyonelkobzásról és a több mint 8 milliós bűnügyi költség
megfizetéséről is határozott. Az
ügy 15 vádlottjából 8 debreceni illetőségű, a többiek a fővárosban vagy
környékén élnek, közülük négyen foglalkoztak marihuána termesztéssel. Több
vevőt egyébként nem sikerült beazonosítani, csak keresztneveket, beceneveket
lehet tudni, ilyen volt „Misi”, „Bohóc” vagy „Postás Peti”. Érdekes vonulata
még az ügynek, hogy a debreceni tizedrendű vádlott a marihuánáért cserében
felajánlotta, hogy morfin tablettákat tud beszerezni a helyi gyógyszergyárból,
egy-egy szemet adott két vádlottnak, hogy ki tudják próbálni. Az összehangolt
rendőrségi akció során a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságnak kiemelt
szerepe volt.
| Építményadó: változás történt? 2015-01-07 - 08:08:12Be kell jelenteni!
| | Folytatódik a Stevia projekt az egyetemen 2015-01-07 - 08:12:37Innovációs akciótervet készít a Debreceni Egyetem a sztívia
termesztésben és feldolgozásban rejlő lehetőségeket közös kiaknázása érdekében
| | Jön az építményadó 2015-01-06 - 18:01:30A 2014-ben bekövetkezett
változásokat január 15-ig lehet szankció nélkül bejelenteni az erre a célra
rendszeresített bevallási nyomtatványon, amely letölthető a www.debrecen.hu
honlapról, illetve beszerezhető az Új Városháza ügyfélszolgálatán.Az
építményadó mértéke 750 Ft négyzetméterenként – a garázs kivételével, amely
után 500 Ftot kell fizetni négyzetméterenként. Az adókötelezettséget két
részletben kell teljesíteni, amelyből az első részletet 2015. március 16-ig
kell megfizetni.
| | Újra Morricone-turnén lesz a Kodály Kórus! 2015-01-06 - 17:42:55 A Morricone-turné miatt módosul a korábban
január 29-ére tervezett, Apollinaire-től Verlaine-ig című koncert időpontja, a
Kodály Kórus Gulyás bérletének hangversenyét május 14-én 19 óra 30-tól
hallgathatják meg a Bartók teremben.
|
|
|