Megérkezett a betlehemi láng Debrecenbe!
2014-12-18 - 08:39:39

Jézus születésének helyéről, a betlehemi bazilika örökmécseséről gyújtott láng repülőgéppel érkezett meg Bécsbe, s onnan jutott el Debrecenbe

Megérkezett a betlehemi láng Debrecenbe! Jézus születésének helyéről, a betlehemi bazilika örökmécseséről gyújtott láng repülőgéppel érkezett meg Bécsbe, s onnan jutott el Debrecenbe. A lángból Advent negyedik vasárnapján vagy azt követően egészen karácsonyig mindenki vihet haza az otthonába. A Városháza elől délután 4 órakor indul a menet a főtérre, a Város Karácsonyfájánál Komolay Szabolcs alpolgármester, Felföldi László római katolikus püspöki helynök és Balogh Barnabás a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója mondják el adventi gondolataikat, és együtt gyújtják meg a negyedik gyertyát. 



További cikkek a témakörből
Magyarországnak is kedvezőtlen az orosz válság
2014-12-18 - 13:17:34
A kormányfő megjegyezte: megállapították, hogy az ottani magyar beruházások értéke csökken, és a rubelválság - az Oroszországot sújtó uniós szankciókkal együtt - a magyar exportlehetőségeket is súlyosan érinti, de "nem adjuk fel a terveinket", csak át kell azokat ütemezni.
Sokat idegeskedik? Az intelligencia jele is lehet
2014-12-18 - 13:25:33
Azok az alanyok, akik sokszor és sok minden miatt aggódnak, igen komoly értékeket értek el az intelligencia 7 fajtájából az egyik, a verbális intelligencia IQ-tesztjein. A verbális inteligencia segít abban, hogy megkülönböztessük a különbségeket a szavak értelmeiben, azaz a nyelvi érzékre utal.
Újabb nemzetközi lista előkelő helyén szerepel a Debreceni Egyetem
2014-12-18 - 08:38:25
Az előkelő 25. helyre rangsorolta a Debreceni Egyetemet az európai és közép-ázsiai nemzetközi mezőnyben a QS University Rankings
A következő napokban szállítják ki a hiányzó tankönyveket
2014-12-18 - 08:36:01
Csaknem 1600 tankönyv hiányzik ugyanis az iskolákból

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu