Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról
2014-12-10 - 09:23:40

Az értesítéseket valamennyi pénzügyi intézmény azonos elvek alapján készíti el

Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa ugyanis elfogadta a fogyasztók tájékoztatásáról szóló jegybanki rendeletet, amelynek célja, hogy az értesítéseket valamennyi pénzügyi intézmény azonos elvek alapján készítse el. A devizaalapú szerződések esetében március 1. és április 30. között kapják meg a levelet a hitelesek, kivéve, ha bankjuk peres eljárása 2015. március 1. után fejeződik be, mert akkor a per befejezését követő 60. napig. A forintalapú, továbbá devizaalapúnak nem minősülő devizahitelek esetében 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között kell megküldeni az elszámolásokat, ha pedig a polgári peres eljárás augusztus 1. után fejeződik be, a befejezést követő 60. napig. A végtörlesztett fogyasztóknak 2015. november 30-ig kell megküldeni az igényelt elszámolást. Az elszámolási törvény hatálya alá nem tartozó - 2010. november 27. után folyósított hitelek esetében a jegybank vizsgálja az általános szerződési feltételeket, és a tisztességtelenség gyanúja esetén közérdekű keresetet indít. Az MNB arra számít, hogy sok ilyen per lesz.



További cikkek a témakörből
Rákkeltő anyag az osztrák tejben: hozzánk nem érkezett
2014-12-10 - 09:24:18
Fazekas Sándor elrendelte az Ausztriából származó tej- és tejtermékek fokozott ellenőrzését
Magyarország nem írta alá a déli áramlatos nyilatkozatot
2014-12-10 - 09:25:33
A kabinet mai ülésén foglalkozik a kérdéssel 
Biztonságra vágynak a magyar álláskeresők
2014-12-09 - 17:16:54
A kutatás a különböző kompenzációk fontosságát vizsgálva megállapította, hogy a magyar válaszadók a vonzó fizetést tartják a legfontosabbnak, ezt követi a fizetett szabadnapok mennyisége, majd pedig a különféle biztosítási csomagok, legutolsó helyen pedig a vállalati autó szerepel a listán.
Három vállalat fogta perbe Magyarországot az étkezési utalványok rendszerének átszervezése miatt
2014-12-09 - 08:49:23
A francia Sodexo, a Le Cheque Déjeuner és az Edenred 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu