2014-12-10 Szerda
Ifjúsági Ház
Az Ifjúsági Ház Ringató
foglalkozása 9.30 –tól vár minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki
szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel.
Mit hoz az új esztendő? Címmel Borsos László asztrológus
előadása 18.15-től hallható az Ifjúsági
Házban.
Homokkerti Közösségi
Ház
Karácsonyt Várva elnevezéssel
Kézműves Foglalkozást tartanak Kicsiknek 10.00 órától a Homokkerti Közösségi
Házban.
Kőrösi Csoma Sándor
Tagintézmény
A Kőrösi Csoma Sándor
Tagintézmény Lurkó Kuckója keretében 10.00 órától a Kiskamaszok önismereti
játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő problémákról.
Vojtina Bábszínház
A Vojtina Bábszínházban 10:00
és 14:00 órai kezdettel a Ki hol lakik? című bérletes előadás, illetve a
Menjünk el a látására! Című szertartásszínház várja a gyerekeket.
Víg Kamaraszínház
A Víg Kamaraszínházban 14:00
órától a Molnár Ferenc bérletesek láthatják A dühös lovag című prózát.
Déri Múzeum
Dr. Kovács Béla Lóránt , a Méliusz Juhász Péter
Könyvtár igazgatója tart tárlatvezetést a Weöres 100 – A megmozdult szótár című
időszaki irodalmi kiállításon 16.30-tól
a Déri Múzeumban.
Méliusz Könyvtár
Pataki
Erzsébet Édua Felkel a Hold című könyvének bemutatója 16:30-kor kezdődik a
Méliusz Könyvtár földszinti előadótermében.
Benedek Elek Könyvtár
Vidám verses zenés
évbúcsúztató veszi kezdetét 17.00 órakor a Benedek Elek Könyvtárban. A jó
hangulatról az Anzix Együttes gondoskodik.
Újkerti
Könyvtár
Heller Zsolt: Franci tükre
című egyfelvonásos darabjának bemutatója 17 órakor kezdődik az Újkerti
Könyvtárban.
Belvárosi Közösségi Ház
A karma feloldása, a fájdalom megszüntetése
címmel hallható előadás Balogh Bélától a Belvárosi Közösségi Házban 18 órától.
Liszt terem
A Konzervatóriumi Esték Hangversenysorozat
keretében Balog József Zongoraestje várja a komolyzenéi kedvelőit 19.00 órától
a Liszt terembe.
Vasutas Egyetértés Művelődési Központ
Ez Volt, Ez Van címmel
látható kabaré két részben, a Fregoli Színház előadásában, 19.00 órától a
Vasutas Egyetértés Művelődési Központban.
Roncs Bár
A Roncs Bárban 21:00 órától
az Aznaposok Trió és Megyeri Judit ad koncertet. Közben az óriáskivetítőn
20:15-től a Barcelona - PSG Bajnokok Ligája mérkőzés és az AS Roma - Machecter
City Bajnokok Ligája mérkőzés tekinthető meg.
ELŐZETES:
Advent harmadik hétvégéjét is kezdje pénteken a Kálvin
téri udvarházzal. Családias hangulat, forró tea, pizzafalatok, szaloncukrok és
Kálvin angyalkák kísérik a rendezvényt.
Programok:
16.10 – 16.30 Adventi énekek
– zenés műsor a Debrecen Hangja döntőseinek részvételével
16.30 – 16.50 Kézműves
bemutató: karácsonyfadíszek készítése és ajándékcsomagolási ötletek a Home
Harmony üzlet segítségével
17.00 – 17.30 TomPeti és
barátai – zenés karácsonyi gyermekműsor
17.35 – 17.55 Ünnepi
beszélgetések: Karácsonyi és újévi utazási tippek a Kálvin tér utazási
irodáitól