Három vállalat fogta perbe Magyarországot az étkezési utalványok rendszerének átszervezése miatt
2014-12-09 - 08:49:23

A francia Sodexo, a Le Cheque Déjeuner és az Edenred 

Három vállalat fogta perbe Magyarországot az étkezési utalványok rendszerének átszervezése miatt – írja a Magyar Hírlap. A kártérítési eljárások a washingtoni választott bíróság előtt zajlanak. A lap megkeresésére a minisztérium leszögezte, hogy a kormány „minden fórumon kiáll az Erzsébet-program mellett”, azt a társadalmi szolidaritás egyik legsikeresebb programjaként jellemezték. A cafeteria rendszere úgy alakul, hogy 200 ezer forintig lényegében változatlan formában, azaz 35,7 százalékos közteherrel lehet nyújtani, 200 ezer és 450 ezer forint közötti béren kívüli juttatást pedig SZÉP-kártyán lehet a ma ismert adóteher mellett adni. A francia Sodexo cég esetében jelenleg az eljárásrend kialakítása zajlik, a felek már megállapodtak a lényeges kérdésekben. A vállalat augusztusban nyújtotta be keresetét, míg a Le Cheque Déjeuner csoport már tavaly decemberben. A harmadik cég, az Edenred tavaly szeptemberben adott be kérelmet Magyarországgal szemben, az eljáró tanács idén márciusban alakult meg – derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatásából.



További cikkek a témakörből
Biztonságra vágynak a magyar álláskeresők
2014-12-09 - 17:16:54
A kutatás a különböző kompenzációk fontosságát vizsgálva megállapította, hogy a magyar válaszadók a vonzó fizetést tartják a legfontosabbnak, ezt követi a fizetett szabadnapok mennyisége, majd pedig a különféle biztosítási csomagok, legutolsó helyen pedig a vállalati autó szerepel a listán.
Levélben értesítik az ügyfeleket az elszámolásról és a forintosításról
2014-12-10 - 09:23:40
Az értesítéseket valamennyi pénzügyi intézmény azonos elvek alapján készíti el
V4-Svájc csúcstalálkozón vesz ma részt Orbán Viktor Pozsonyban
2014-12-09 - 08:43:15
Az energiabiztonság, az orosz-ukrán konfliktus, a gazdasági együttműködés és versenyképesség kérdései is szóba kerülnek ma 
A jövő évi költségvetési javaslat változtatásairól és főszámairól szavaz a parlament
2014-12-09 - 08:41:22
A képviselők emellett dönthetnek a kormány azon javaslatáról is, amely a két éven át veszteséges szuper- és hipermarketeket szankcionálná

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu