Kötelező drogteszt várhat a középiskolásokra, a politikusokra, de még az újságírókra is
2014-12-08 - 10:07:29

A Fidesz-frakció mai ülésén foglalkozik az ötlettel

Bár nem ismeri pontosan a javaslatot, de el tudna képzelni valamilyen rendszeres drogvizsgálatot az iskolákban, ahogy van rendszeres fogorvosi szűrés és orvosi vizsgálat is - mondta Hoffmann Rózsa volt köznevelési államtitkár, a kulturális bizottság alelnöke Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester javaslatáról. Kocsis Máté a Facebookon azt írta, hogy a drog életveszélyes, "féltjük tőle a gyermekeket és a jövőnket is". Szerinte érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebb korosztályban, 12 és 18 éves kor között, de tesztelné a döntéshozókat és az újságírókat is. A Fidesz-frakció mai ülésén foglalkozik az ötlettel. Hoffmann Rózsa azt mondta: még nem volt ideje végiggondolni a dolgot, és bár elsőre egy kicsit furcsa a gondolat, a politikusoknak és az újságíróknak példát kell mutatniuk, ezért nem tart kizártnak valamilyen kontrollt. Pont a veszélyeztetett korosztályból, egy 17 éves lány fulladt meg hétvégén Orfűn. Amikor barátja megpróbálta felébreszteni, már órák óta halott volt. Mindketten ittak és drogoztak, pontosabban nyugtató hatású gyógyszert fogyaszottak. Tragédiája előtt értetlenül állnak a diákok és a tanári kar is. 



További cikkek a témakörből
Igazodik a vasúti menetrend az e hét szombati munkanaphoz
2014-12-08 - 17:20:10
A módosított közlekedési rendről a mav-start.hu honlapon található menetrendi keresőben és a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon is lehet tájékozódni.
A jövő évi költségvetési javaslat változtatásairól és főszámairól szavaz a parlament
2014-12-09 - 08:41:22
A képviselők emellett dönthetnek a kormány azon javaslatáról is, amely a két éven át veszteséges szuper- és hipermarketeket szankcionálná
Utoljára tárgyalja a jövő évi büdzsé főszámait a parlament
2014-12-08 - 09:09:00
Ezt a képviselők a tervek szerint holnap véglegesíthetik
Országosan kiürült a kazánkassza
2014-12-08 - 09:07:40
A fejlesztési tárca most azon dolgozik, hogy a lakossági energiahatékonysági programok hátterét biztosító források a jövőben is rendelkezésre álljanak

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu