Több mint 500 milliárd az idén megállapított adóhiány
2014-11-25 - 17:28:48

Mintegy 515 milliárd forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság az idén az első három negyedévben, ez 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

Mintegy 515 milliárd forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság az idén az első három negyedévben, ez 19 százalékkal nagyobb a tavalyinál - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis. Az év első kilenc hónapjában az adóellenőrök a bevallás utólagos ellenőrzésére 24 és fél ezer cégnél végeztek vizsgálatot, amelyek csaknem kétharmadánál, 15 ezer társaságnál derült ki, hogy kevesebb adót vallottak be. Az elemzés rámutat arra, hogy folyamatosan növekszik a már fél éve legalább 100 millió forint adóhiánnyal rendelkező cégek száma: az első negyedévben még csak 103, a másodikban 112, a harmadik negyedévben már 158 vállalkozás szerepelt az adóhatóság által közzétett listán. Ennek következtében 2014. július-szeptemberben ezen cégek közzétett tartozása 90 milliárd forint volt, ebből 42 milliárd forint az adóhiány, és 48 milliárd forint azok jogkövetkezménye.



További cikkek a témakörből
Megkezdte a felkészülést a magyar női kézilabda válogatott az EB- re
2014-11-25 - 17:29:39
Az Eb-n a magyarok az oroszokkal, a lengyelekkel és a spanyolokkal találkoznak Győrben. A kvartettből az első három helyezett jut a debreceni középdöntőbe, amelyben még a norvég-dán-román-ukrán négyes legjobb három csapata szerepel majd.
Kevesebb nejlonzacskót használhatunk a jövőben
2014-11-25 - 17:32:19
A jogszabály azokra a nejlonzacskókra vonatkozna, amelyeket a vásárló a bevásárló az üzletek pénztáránál kap. A tagállamok döntése szerint kivételt képezhetnek a nagyon vékony szatyrok, amelyekbe halat, húskészítményeket, tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt csomagolnak.
Elindulnak az ifjúsági koncertek a Kodály Filharmónia együtteseinél
2014-11-25 - 17:27:15
A Kodály Kórus november végén, december elején Hajdú-Bihar megyében tesz körutat. Holnap Hajdúdorogon, 27-én Hajdúböszörményben és Józsán, 28-án Derecskén, december 2-án Hajdúsámsonban, 3-án pedig Hajdúszoboszlón lépnek fel az énekesek nagyszerű kórusműveket felvonultató műsorral, amelyben a zenei humornak is fontos szerep jut.
Csak munkaidőben mehetünk majd a kormányablakokhoz
2014-11-25 - 09:36:52
Az esti órákban ugyanis 1% körül mozgott a kihasználtság

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu