Németh András szerint öt-hat esélyese van a Női kézilabda Eb- nek2014-11-24 - 16:51:00
| Az Eb-n a magyarok Győrben az oroszokkal, a
lengyelekkel és a spanyolokkal találkoznak. A kvartettből az első három
helyezett jut a debreceni középdöntőbe, ahol a norvég-dán-román-ukrán négyes
legjobb három csapata vár rá.
Öt-hat csapatot is képesnek tart a jövő
vasárnap rajtoló magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság
megnyerésére Németh András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető az európai szövetség
honlapjának adott hosszú interjút, amelyben kifejtette: meglátása szerint a
norvég hegemóniának vége, hat-nyolc együttes esélyes az elődöntőbe kerülésre, s
közülük öt-hat képes megnyerni a tornát. "Elégedett lennék, ha mindhárom
magyarországi helyszínen pályára lépnénk" - jegyezte meg Németh. Ez azt
jelentené, hogy a csapat a győri csoportkör után játszhat a debreceni
középdöntőben, majd Budapesten, ahol a négy elődöntős mellett az 5-6.
helyezettek is csatáznak. A kapitány kiemelte: érzi a nagy nyomást,
ami rájuk, mint házigazdákra nehezedik, ugyanakkor úgy véli, nemcsak ezzel kell
megbirkózni, hanem azzal is, hogy a csapat legnagyobb sztárja, Görbicz Anita
nem játszhat, mert gyermeket vár. Németh elmondta: a magyar válogatott
elsősorban gyorsaságban tud ellenfelei fölé nőni, mert nincsenek nagy erejű
átlövői és nagy fizikumú játékosai. Az együttes holnap Győrben kezdi meg a
közös munkát, majd szombaton az osztrákok, december 4-én pedig a franciák ellen
lép pályára a kontinensviadal előtt. Az Eb-n a magyarok Győrben az oroszokkal, a
lengyelekkel és a spanyolokkal találkoznak. A kvartettből az első három
helyezett jut a debreceni középdöntőbe, ahol a norvég-dán-román-ukrán négyes
legjobb három csapata vár rá.
| Januártól egyszerűbb lehet a postai csekkes fizetés 2014-11-24 - 16:56:51Így
a Magyar Posta mobilapplikációjával nemcsak a díjkalkulátort használhatjuk, de
foglalhatunk időpontot is, emellett arra is lesz lehetőségünk, hogy a csekkeken
lévő kód segítségével kényelmesen, otthonról fizessük a számlákat.
| | Csalók járnak Debrecenben 2014-11-24 - 17:22:30A Szociális Osztály ezúton jelzi, hogy
semmilyen készpénzsegélyt nem oszt, így az erre senki nem hivatkozhat! Annak,
akit ezzel a módszerrel próbálnak megtéveszteni, javasolják, hogy ne reagáljon
a megkeresésre és tegyen bejelentést a rendőrségen.
| | Megvan a 18 fős keret 2014-11-24 - 08:38:35A kézilabda EB december 7-én kezdődik
| | Ma helyezik ki a Kossuth térre Debrecen karácsonyfáját 2014-11-24 - 08:29:33Az ünnepélyes adventi gyertyagyújtás november 30-án –
vasárnap – 16.30-kor lesz
|
|
|