Bővülnek a lakástámogatások2014-11-21 - 09:38:07
| Az otthonteremtési kamattámogatott hitel
támogatási időszaka ötről tíz évre növekedhet, ha új lakásra igénylik a hitelt.
Az első öt évben nem változik a támogatás - állampapírhozamhoz viszonyított -
eddigi mértéke, majd a hatodik és a tizedik év között fokozatosan csökken.
Több
ponton is módosulnak jövőre a családok otthonteremtését elősegítő
kormányrendeletek - írja a Világgazdaság a birtokába került rendelettervezet
alapján. A még egyeztetés alatt álló rendelettervezet a legtöbb pontban a
lakásépítési támogatásra, közismert nevén szocpolra vonatkozó szabályozást
módosítja. A július elsejével hatályba lépő változások
közül a legfontosabb, hogy már egy gyermek után is lehet majd támogatást
igényelni, illetve bevonják a kedvezményezetti körbe a használt lakásokat is.
Utóbbiaknál feltétel, hogy legalább komfortos legyen az ingatlan, vagy - ha
bővítésről van szó - a bővítéssel érje el a komfortos minősítést. A használt
lakásoknál részletesen szabályozza a tervezet a négyzetméterenkénti maximális
árat. A szocpol támogatási összege a gyermekek
számától függően változatlanul maximum 2,5 millió forint lehet. Az új elemként
belépő, egy gyermek után járó támogatás mértéke 40 és 55 négyzetméter közötti
alapterületnél 400 ezer, 55 négyzetméter fölött 500 ezer forint lehet. A magzat
a terhesség betöltött 24. hetét követően már gyermeknek számít. A bővítéssel az
ingatlannak legalább egy lakószobával kell nőnie. Az otthonteremtési kamattámogatott hitel
támogatási időszaka ötről tíz évre növekedhet, ha új lakásra igénylik a hitelt.
Az első öt évben nem változik a támogatás - állampapírhozamhoz viszonyított -
eddigi mértéke, majd a hatodik és a tizedik év között fokozatosan csökken. Így
a hatodik évben például legfeljebb két gyermeknél 50 százalék, legalább 3
gyermeknél 60 százalék a támogatás mértéke új lakás esetén, ami az utolsó
támogatott évre 10, illetve 15 százalékra csökken. A támogatási időszak kitolódása a már futó
érintett szerződésekre is vonatkozik majd. Az otthonteremtési kamattámogatott
hitelre vonatkozó jogszabály új eleme az a passzus is, amely szerint a
részleges és teljes előtörlesztés nem zárható ki a szerződéseknél - írja az
újság.
| Újabb felmérést végez a DKV 2014-11-21 - 13:22:09A kérdőív kitöltése önkéntes és
természetesen név nélkül történik
| | Egyre kevesebben járnak foci meccsre 2014-11-21 - 15:44:25A szurkolói bojkott és a szurkolói kártya már érezteti hatását
| | Beatünnep lesz Debrecenben 2014-11-20 - 17:46:02A zenekar
megalakulásának 50. évfordulójára egy koncertet terveztek a Budapesti
Sportarénában, de a jelentős vidéki érdeklődést tapasztalva úgy döntöttek, hogy
a beatünnepet decemberben megtartják Debrecenben, Győrben és Veszprémben is.
| | Betöréssel gyanúsítják az M3-ason ámokfutó két férfit 2014-11-20 - 16:16:53Filmbe
illő üldözéses hajtóvadászaton sikerült ma elfogni két tolvajt az autópályán.A
gyanú szerint egy nyíregyházi irodaházba tört be az a két férfi, akiket
menekülés közben, az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán fogtak el a
rendőrök ma hajnalban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei
Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
|
|
|