Az Atomki a héten feltölt energiával2014-11-19 - 17:34:34
| Az előadások és iskolás csoportok számára
szervezett rendhagyó órák mellett ezen a héten nyilvánosan megtekinthetők a 60
éves Atomki legérdekesebb, saját fejlesztésű műszerei is, és természetesen a
kísérletek sem maradhatnak el, ezúttal is szerepet kap sokak kedvence, a
folyékony nitrogén.A
Fizikusnapok minden programja ingyenesen látogatható.
Ezen
a héten péntekig, november 21-ig tart a 35. Fizikusnapok a debreceni
Atommagkutató Intézetben, melynek központi témája idén az energia. A 3D mikroszobrászattól kezdve a csillagok
titkainak kutatásáig számtalan érdekes előadást hallgathat meg a közönség a
harmincötödik alkalommal megrendezett „nyílt héten”, amelynek keretében a
fizika csodái iránt érdeklődőket – korosztálytól függetlenül – várják az Atomki
szakemberei. Az idei rendezvényen az energia került a
középpontba, pénteken bárki ellátogathat például a Debreceni Egyetem
Fenntartható Épületenergetika Információs Központjába, amely egy kocka alakú
épület a Kassai úti campuson és bemutatja a jövőbe mutató energetikai
rendszereket: az épületben működés közben ismerhetők meg a hőszivattyúk,
napkollektorok, hővisszanyerők és más energia-hatékony berendezések, amelyek
egy családi ház esetében is lehetővé teszik a gazdaságos működtetést. Az előadások és iskolás csoportok számára
szervezett rendhagyó órák mellett ezen a héten nyilvánosan megtekinthetők a 60
éves Atomki legérdekesebb, saját fejlesztésű műszerei is, és természetesen a
kísérletek sem maradhatnak el, ezúttal is szerepet kap sokak kedvence, a
folyékony nitrogén.A
Fizikusnapok minden programja ingyenesen látogatható.További
információk: http://www.atomki.hu/fizmind/fizikusnapok.html
|
|