Újabb idős nőt csaptak be termékbemutatón Debrecenben
2014-11-18 - 12:14:40

Már többször is figyelmeztettük a Best FM hallgatóit, hogy legyenek körültekintőek

Havonta többször is érkeznek termékbemutatókra hívó szórólapok a lakossághoz. Különleges ajánlatokkal bombázzák elsősorban az idősebb embereket, sajnos többször pórul járnak. Így történt ez egy Best FM hallgatóval is, telefonon kereste fel szerkesztőségünket, a nevét nem kívánta elárulni. Múlt pénteken vett részt a Best Vitál Kft. termékbemutatóján, az idősebb hölgy több százezer forintért vásárolt víztisztítót, porszívót, robotgépet és gőztisztítót. Utóbb azonban kiderült, hogy ezeknek a valós értéke meg sem közelíti ezt az összeget. Telefonon kereste a céget, de a budaörsi telephelyen senkit nem talált, ahogy a Best FM-nek sem vették fel a telefont. Dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerint a termékbemutatókon könnyen becsaphatják a gyanútlan résztvevőket. 14 nap áll lehetőségére a vásárlónak, hogy érvényesítse elállási jogát. A hölgy megtette a szükséges lépéseket, felkereste a Fogyasztóvédelem debreceni kirendeltségét, ott a szakemberek elkészítették, és el is küldték az elállási kérelmet a cégnek.Már többször is figyelmeztettük a Best FM hallgatóit, hogy legyenek körültekintőek, hiszen, bár nem minden esetben, de sajnos sokszor drágábban vásárolhatnak meg termékeket az ilyen bemutatókon. Dr. Fülöp Zsuzsanna:




További cikkek a témakörből
Ismét lesz Debrecennek saját bora
2014-11-18 - 15:27:54
Papp László polgármester kiemelte: a város rendezvényein ezeket a borokat szolgálják majd fel, de várhatóan a helyi éttermek kínálatába is bekerülnek, és a debreceni családok ünnepi asztalán is ott lesznek majd Debrecen város borai.
Megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt kokadi gazda
2014-11-18 - 15:30:07
Alaptalannak bizonyult az az állítás, hogy védett területen történt a cserjevágás, a bíróság szerint sem történt természetkárosítás, a perköltséget pedig az ügyészségnek kell megfizetnie.
A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek több városban
2014-11-18 - 09:27:59
Városunkban tiszta kezeket és korrupciómentes országot sürgettek 
Varga József kidőlt a válogatottból
2014-11-17 - 17:08:27
A középpályás egész biztosan nem játszhat a találkozón, miután elkapott egy vírusos fertőzést. Emiatt már el is hagyta az edzőtábort.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu