A cukorbetegek fele nem tud betegségéről
2014-11-13 - 17:52:50

A Diabétesz Világnap kapcsán ingyenes vércukorszűrésen és rizikófelmérésen vehetnek részt az érdeklődők holnap és szombaton a Fórumban.

A Diabétesz Világnap kapcsán ingyenes vércukorszűrésen és rizikófelmérésen vehetnek részt az érdeklődők holnap a Fórumban.Holnap, november 14- én van a cukorbetegség világnapja, amely az inzulin egyik felfedezőjének a születésnapja. Ebből az alkalomból világszerte rendezvényekkel hívják fel a figyelmet a betegség jelentőségére.   Jelenleg több mint 350 millió cukorbeteg él a világon, számuk - elsősorban az elhízás gyakoribbá válásának köszönhetően - évente közel 10 millióval gyarapszik. Becslések szerint Magyarországon mintegy 700 ezer ember érintett.A magyar cukorbetegek közel fele nem tud betegségéről, ezért a sszűrővizsgálat jelentősége óriási. Fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a diabéteszt nem ismerik fel időben, vagy a beteg nem részesül megfelelő kezelésben, akkor az életkilátások lényegesen rosszabbak: a szívinfarktus, a szélütés, a vesebetegség és a végtag amputáció kockázata többszörös.- mondta el Rádiónknak Dr. Katona Éva Melitta diabetológus szakorvos. Tekintettel arra, hogy a hazai cukorbetegek jelentős része nem ismert, ezért – a Diabétesz Világnapján – rizikófelméréssel és vércukorszűréssel szeretnénk felhívni a figyelmet a betegség fontosságára és súlyára. A felmérés segítségével megállapítható, hogy mekkora az esélye annak, hogy az adott egyénnél a későbbiekben cukorbetegség alakul ki.Dr. Katona Éva Melitta diabetológus szakorvos vezetésével holnap és szombaton. 16 és 20 óra között a Fórum Debrecen mínusz első szintjén ingyenes diabétesz rizikófelmérést és vércukormérést végeznek.



További cikkek a témakörből
Mérgező anyagot loptak egy debreceni telephelyről
2014-11-13 - 18:00:02
A rendőrség kéri, hogy aki az ellopott alupalackokban tárolt mérgező anyagot megtalálja, azt semmiképpen ne nyissa ki!  Hívja a központi segélyhívó számok valamelyikét a 107-es vagy 112-es segélyhívó számot!
100 éves a földrajzoktatás Debrecenben
2014-11-13 - 18:02:05
A rendezvényen az előadók felidézik a földrajzoktatás történetének legfontosabb mozzanatait, valamint bemutatják az oktatási és tudományos tevékenység szerepét az egyetem életében.
Önvizsgálatot tartottak tegnap este a bicajosok
2014-11-13 - 09:24:58
A teljesen vakon, felelőtlenül kerékpározók aránya 10%-ra csökkent
Percenként hárman halnak meg az utakon, ismét óvatosságra intenek a szakemberek
2014-11-13 - 09:21:10
Hamarosan több száz, fix és mobil sebességmérőt helyeznek el az utak mentén

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu