A kezdeményezés december
elejére, közepére nyerheti el végleges formáját
Folytatódik
az egyeztetés a szabad vasárnapról szóló kezdeményezésről, amely december
elejére, közepére nyerheti el végleges formáját - közölte Rétvári Bence, a
kisebbik kormánypárt alelnöke. A KDNP múlt héten nyújtotta be a boltok
vasárnapi nyitva tartását korlátozó törvényjavaslatát. Ez kizárólag vasárnap és
a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását, a többi esetben -
így például szombaton - pedig időbeli korlátok közé szorítaná. A
tegnapi sajtótájékoztatón jelen voltak munkavállalói szervezetek és két
boltlánc képviselője is. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos
Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy nem rózsás a kereskedelemben dolgozó
munkavállalók helyzete, és változtatni kell a meglévő szabályozáson. 550 ezer
emberről van szó, felmérésük szerint 75 százalékuk nő és 51 százalékuk
szülőképes. Szatmáry-Jähl
Angéla, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint a fogyasztás nem
függ a nyitva tartástól, a forgalom pedig nem fog csökkenni, csak
átcsoportosul. Az elnök nem számít elbocsátásokra sem, mint ahogy a bér sem
változik, a vasárnapi pótlék helyett műszakpótlék jár majd. A boltláncok
képviselői szerint a vasárnapi forgalom eloszlana a hét többi napjára, és az
intézkedés nem járna elbocsátásokkal sem, hiszen nagyon kevés a szakképzett
dolgozó a kereskedelemben, létszámhiánnyal küzdenek.