Feltételei lesznek annak, hogy valaki megtartsa devizahitelét
2014-11-11 - 09:16:11

Varga Mihály szerint a banki ügyfelek döntő többsége a forintosítás mellett dönt majd

Varga Mihály szerint feltételei lesznek annak, hogy valaki megtartsa devizahitelét, és ne éljen a forintosítással. A nemzetgazdasági miniszter azt mondta: a törvény kihirdetése után 30 nap áll majd azok rendelkezésére, akik nem szeretnék, hogy devizában jegyzett jelzáloghitelüket forintra váltsák, ezt jelezniük kell. Varga Mihály szerint a kormány csütörtökig elvégzi a végső simításokat a törvényjavaslaton, és pénteken nyújtja be a parlamentnek. A nemzetgazdasági miniszter szerint a banki ügyfelek döntő többsége a forintosítás mellett dönt majd.



További cikkek a témakörből
Vasárnapi zárva tartás: folytatódik az egyeztetés
2014-11-11 - 09:19:22
A kezdeményezés december elejére, közepére nyerheti el végleges formáját 
Nem évülnek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények
2014-11-11 - 11:36:12
Elfogadta az Országgyűlés a büntető törvénykönyv módosítását
Az adóhatóság vezetőinek lemondásáért tüntettek
2014-11-10 - 07:58:49
Az adóhatóság Dob utcai Főigazgatósága után a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé vonultak
Devizahitel: az adósok terhei átlagosan 25-30 százalékkal mérséklődnek
2014-11-10 - 07:57:41
A frankhiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309 forintos árfolyamon forintosítják 

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu