Nyílt napot rendeznek több középiskolában2014-11-05 - 09:16:07
| A Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium ma, a Balásházy János Gyakorló Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium november 12-én
és 13-án várja a diákokat Nyílt
napot rendeznek több debreceni középiskolában. Ma a hatodik osztályos tanulók
előtt nyitja meg kapuit például a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium. A végzős
diákok minden fontos információt megkaphatnak a felvételi eljárásról, illetve a
felvételire való felkészülés technikáiról. Az érdeklődők tanórákon és egyéb
tájékoztatókon, beszélgetéseken, kiállításon vehetnek részt. A délutáni szülői
tájékoztatón pedig az iskola vezetése és tanárai mutatják be az intézményt, a
képzési kínálatot, illetve ismertetik a felvételi eljárással kapcsolatos
legfontosabb tudnivalókat és teendőket. A
Balásházy János Gyakorló Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium november 12-én
és 13-án várja a diákokat és szüleiket nyílt napjaira. Az érdeklődők a tanórák
mellett egy fociedzést is megtekinthetnek a Debreceni Labdarúgó Akadémia
edzőközpontjában. A sport mellett lesz minitraktorozás, kollégiumi látogatás,
és teaház a könyvtárban, ahol kötetlen beszélgetésre nyílik lehetőség a
tanárokkal és az iskola diákjaival.
|
|