Bemutatták az új alpolgármestereket Debrecenben
2014-10-29 - 16:22:33

Az oktatásért és kultúráért Komolay Szabolcs, a társadalmi, szervezeti kapcsolatokért, egészségügyért, turizmusért Széles Diána, a pénzügyért, gazdaságért pedig Barcsa Lajos felel a következő öt évben Debrecenben.

Az október 12-ei önkormányzati választások eredményeként a város mind a 24 egyéni önkormányzati képviselői választókörzetében a Fidesz KDNP jelöltjei szereztek mandátumot.A helyi választási bizottság (HVB) elnöke október 27-én már mind a 24, egyéni mandátumot szerzett (Fidesz KDNP) képviselő részére átadta megbízólevelet, így már a jövő héten megalakulhat Debrecen város új közgyűlése.A témában Papp László polgármester tartott sajtótájékoztatót, az eseményen bemutatkoztak az elkövetkező öt év alpolgármester jelöltjei is. A három jelölt személyét illetően azonban a végső döntést majd a közgyűlés hozza meg. Ezen felül a polgármester munkáját két tanácsos is segíti majd, Mazsu János és Papp Csaba képviselők személyében.Széles Diána feladatkörébe elsősorban az az egészségügyi, az ifjúságpolitikai, a turisztikai desztinációs együttműködések erősítése, a településekkel, önkormányzatokkal, és egyes állami intézményekkel való kapcsolattartás tartoznak majd. Barcsa Lajos a pénzügyekért, vagyongazdálkodásért, és a költségvetésért felel majd, míg Komolay Szabolcs az oktatás, a kultúra, valamint a szociális terület kérdéseivel fog foglalkozni. Papp László hangsúlyozta, hogy azokra az ügyekre, melyeket korábban alpolgármesterként is vitt - gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés – a jövőben is kiemelten fordít figyelmet.



További cikkek a témakörből
Vasárnap indul a kötelező kampány
2014-10-29 - 16:24:50
A magyarországi átlagdíj az idei év első felében 19 887 forint volt, amely kevesebb mint 1660 forintot tesz ki havonta. Ennek az olasz tarifa csaknem a hétszerese, a belga csaknem az ötszöröse, míg a németek 3,5-szer ennyit fizetnek a kötelező biztosításért.
Búcsúzott a Loki a Magyar Kupától
2014-10-30 - 09:58:17
A DVSC-TEVA 1-0-ra kikapott a Pécs otthonában a Magyar Kupában
A gyertyagyújtás veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem
2014-10-29 - 15:28:35
A balesetek leggyakoribb oka hogy az égő mécseseket vagy gyertyákat gyúlékony anyag közelében felejtik, a lángok pedig a különböző textíliákon keresztül átterjednek a lakás más helyiségeire is. A közlemény óvatosságra inti a halloweent jelmezbe bújva ünneplőket is, hiszen a legtöbb jelmez gyúlékony anyagból készül, és a töklámpások is könnyen okozhatnak tüzet.
Újabb világbajnoka van Debrecennek!
2014-10-29 - 11:41:32
Tóth Edit 3D műköröm díszítő kategóriában überelte a világ legjobbjait!

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu