Kiterjesztik a szocpolt2014-10-28 - 17:09:13
| 2015.
júliusától 700 ezertől 1,17 millió forintig lesz igénybe vehető az
otthonteremtési támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem
használt lakás vásárlásra, meglévő lakás bővítésére is - jelentette be Balog
Zoltán miniszter. 2015.
júliusától 700 ezertől 1,17 millió forintig lesz igénybe vehető az
otthonteremtési támogatás, nemcsak új lakás vásárlására, építésére, hanem
használt lakás vásárlásra, meglévő lakás bővítésére is - jelentette be Balog
Zoltán miniszter. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához
tartozó valamennyi ágazat költségvetése növekedhet jövőre - mondta Balog Zoltán
sajtótájékoztatóján. Az emberi erőforrások minisztere kérdésre
elmondta: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működtetésére plusz 50
milliárdot irányoztak elő. Folytatódik a tornaterem- és uszodaépítési
program, erre 3-3 milliárd állhat rendelkezésre, ha az Országgyűlés elfogadja a
büdzsét. Beszámolt arról, hogy 2015 végéig 4,8 milliárdos uniós és hazai
forrásból ezer bölcsődei férőhelyet alakítanak ki. Balog Zoltán közölte: a hároméves kötelező
óvodáztatás alól mentességet kaphat az, ahol azt látják, a családban jobban
biztosított az iskolára való felkészülés 5 éves korig. Ahol viszont szükséges
és indokolt az óvodáztatás hároméves kortól, ott a családi pótlékot ugyanúgy
összekötik ezzel, mint az iskolába járásnál.
|
|