Mától lehet pályázni lakossági fűtéskorszerűsítésre
2014-10-28 - 08:24:39

Mától a közép-magyarországi régióból nyújthatók be a pályázatok, ezt követi majd az észak-alföldi régió

Mától lehet pályázni lakossági fűtéskorszerűsítésre, a beadási határidő régiónként eltérő. Mától a közép-magyarországi régióból nyújthatók be a pályázatok, ezt követi majd az észak-alföldi régió. A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint. A pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható. Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező, önálló gépészeti egységgel rendelkező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan jelentkezhetnek. Kizárólag elektronikus úton lehet jelentkezni 2015. január 31-ig, vagy a keret kimerüléséig lehet.



További cikkek a témakörből
Kutya hideg van: a menhelyeknek gyűjtenek civilek
2014-10-28 - 08:26:23
Legalább 500 állatnak szeretnének segíteni kutyaházzal még a hideg beállta előtt
Elkezdődött a Tisza-tó apasztása a téli vízszintre
2014-10-28 - 08:32:31
A vízszint csökkentésére azért van szükség, hogy elhárítsák a téli időjárásból fakadó veszélyeket
Több napra utazik el a Loki
2014-10-27 - 17:10:31
A csapat holnap délelőtt még Debrecenben készül, majd holnap, az edzés után utazik Pécsre, ahonnan a szerdai meccs után nem tér haza, hanem folytatja útját Sárvárra, és ott készül szombatig. Onnan folytatja útját Pápára, ahol 18 órakor veszi kezdetét a találkozó.
Megkezdte a felkészülést a női vízilabda-válogatott
2014-10-27 - 17:09:37
"Tavaszig havi rendszerességgel egy-egy hetet fognak tudni így együtt eltölteni, szigorúan a hazai bajnoki programhoz igazítva összejövetelenket" - mondta az olimpiai negyedik, vb- és Eb-bronzérmes gárda szakvezetője. Hozzáfűzte, hogy közben érdemi mérkőzéseket is vív a válogatott, hiszen érintett a világliga selejtezőiben, mely sorozat játéknapjaira alkalmanként 16 fősre csökkenti majd a mostani bő keretet.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu