Legközelebb holnap 8 órától 11.30-ig
Bodaszőlőn az Ifjúsági Házban adhatnak vért a segítő szándékú emberek.
Mindenkit szeretettel várnak ugyanezen a napon 12 és 16 óra között a Debreceni
Református Kollégium véradására.
Megkezdődött
a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A Magyar Vöröskereszt idén először
az egyetemista/főiskolás hallgatók közül választja ki a véradóverseny arcát.
Olyan
egyetemista/főiskolás lányokat keres, akik
rendszeres véradók
szívesen vesznek részt egy közös
fotózáson a Punnany Massif zenekar
tagjaival
és
szívesen lesznek egy éven át az egyetemistákat véradásra buzdító kampány arca.
A
szervezők kérik, hogy aki magára ismert, posztoljon egy fényképet magáról az
Országos Felsőoktatási Véradóverseny Facebook-oldalán majd írja alá, hogy miért
tartja magát alkalmasnak a feladatra.Debrecenben
is tart a verseny.Az
országos verseny első Hajdú-Bihar megyei véradását ma tartották a Debreceni
Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában. Legközelebb novemberben
növelhetik anyaintézményük esélyeit a hallgatók. A versenyben komolyan
értékelik a szándékot is: a jelentkezők száma is pontot ér, így azoknak sem
kell szomorkodniuk, akiket kiszűrnek valamilyen egészségügyi okból, és most nem
adhatnak vért. Legközelebb holnap 8 órától 11.30-ig
Bodaszőlőn az Ifjúsági Házban adhatnak vért a segítő szándékú emberek.
Mindenkit szeretettel várnak ugyanezen a napon 12 és 16 óra között a Debreceni
Református Kollégium véradására. Október 16-án Polgárra a Művelődési Házba
költözik ki a véradás 10-től 16 óráig. A helyi Művelődési Ház ad otthont
Vámospércsen is a véradásnak 9 és 12.00 között.
Ezután
vasárnapig hét véradást szervez a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei
Szervezete Mikepércsen, Debrecenben, Debrecen-Pallagon, -Ondódon és
Berettyóújfaluban.
Módosult a debreceni Ifjúsági Házba tervezett
pénteki véradás helyszíne: a Debrecen Plázában várják a donorokat ugyanabban az
időszakban – október 17-én 14 és 16 óra között – a véradásszervezők.